5.rész

Sziasztok!Itt lenne a legújabb rész, azért remélem tetszeni fog. Az előző részhez pedig köszönöm a 2 kommentet, remélem ehhez a részhez is érkezik legalább ennyi :/


Liam szemszöge:

"Gyakran érezzük, hogy a barátaink eltávolodnak. Mégis mikor szükségünk van rájuk, észre sem vesszük, már fogják a kezünk."


Tudtam, tudtam, hogy nem kellett volna ezt tennem. Teljesen hülyét csináltam magamból. Hogy lehettem ennyire idióta, hogy csak így elhívtam randizni, hisz nyílvánvaló, hogy őt egyáltalán nem érdeklem. Egyszerüen csak csendben kellett volna maradnom, ahelyett, hogy így lejárattam magam.
Nem hiszem el, hogy ezt csináltam, még akkor sem, hogyha ő nagyon kedvesen reagálta is le ezt az egészet. Hiszen nevethetett is volna rajtam, vagy csak egyszerüen rámcsaphatta volna a telefont, mikor megtudta, hogy mit is akarok, de nem tette ezt....és mindezek ellenére, amúgy is látni fogom még.
Darcy....ez a név tökéletesen illik rá, már nem is tudnám elképzelni más névvel.De először még van egy kis problémám amit meg kéne oldanom, és ahhoz beszélnem kell a fiúkkal. Zayn valószínüleg örülni fog nekem, Louis csak ki fog gúnyolni, amiért kikosaraztak. Ez az első alkalom, hogy a szakítás óta elhívok egy lányt valahová, és pont úgy sül el, hogy a fiúknak plussz egy kislánynak is részt kell benne vennie. Nem pont így terveztem.
Gyorsan írtam egy SMS-t Zayn-nek, hogy Darcy felhívott, és hogy senkinek sem adta meg a számomat. Csak emiatt aggódott.
Amint elküldtem az üzenetet Zayn azonnal felhívott.
- Na, hogy ment? Már azt hittem, hogy nem fog felbukkanni. -szólal meg köszönés nélkül.
- Nem úgy, ahogy vártam. -válaszolom, majd leülök a kanapéra. Eddig Brit aludt rajta kényelmesen, és amint leültem azonnal felébredt valami nassiért könyörögve. Komolyan mondom, néha olyan mint egy macska. -Elhívtam valahová. -bököm ki.
- Szép munka haver! Már ideje volt, hogy továbblépj....és mikor lesz a randi? -kérdezi, én pedig összeszorítom a szemeimet. Még mindig kínosan érzem magam ha csak rá gondolok.
- Az a baj, hogy először nem igazán értette. Azt gondolta, hogy rá és a húgára gondoltam. -mondtam.
- Ouch...sajnálom. Mit csináltál utána?
- Látod, pont ezért van rátok szükségem. Azt mondtam, hogy szívesen lógnánk velük újra. Azt mondtam, hogy mindannyian nagyon szeretnénk újra találkozni Lizzie-vel. -folytatom, mire Zayn néhány másodperc néma csenddel válaszol.
- Ki az a Lizzie? -kérdezi, én pedig legszívesebben már a falat kaparnám.
- Lizzie az a kislány, aki Darcy-val volt aznap. Most pedig fel kell hívnom, és megmondani neki, hogy mikor van időnk találkozni velük. -magyarázom.  De mégis miért csinálom mindezt?
- Nagyon odavagy érte, ugye? Az, hogy mindezt végigcsinálod miatta, mindent elmond.
- Azt hiszem. De még mindig nem vagyok benne biztos, hogy miért is csinálom mindezt. Még azt sem tudom, hogy miért adtam meg neki a számomat, ha már itt tartunk. Valószínüleg csak egy nagy hiba volt. Mit csinálok én Zayn? -kérdem, mert kezdek nagyon összezavarodni. Nem tudom, hogy mi vett rá arra, hogy leírjam a számomat aznap, vagy hogy elhívjam valahová, holott csak egyszer beszéltünk.
- Szerintem csak próbálkozol, itt az ideje továbblépni, és ha ez nem is jönne össze, akkor is legalább megpróbáltad. -válaszolta, én pedig tudtam, hogy igaza van.
Legalább ismét úgy érzem magam, mint egy normális srác, tele kétségekkel és megfelelési vággyal egy lány iránt. Amióta szakítottam Danielle-el, és megkezdtük a külön életünket randiztam néhány lánnyal. Semmi komoly, csak lányok, akikkel különböző bulikban találkoztam, de soha nem lett belőle semmi. Csak egy éjszakás kalandok. Sosem hívtam fel őket újra, de nem is ígértem nekik, úgyhogy nem is volt miről beszélni. Azelőtt sosem éreztem kényelmetlenül magam, de Darcy-val már most minden más, pedig még nincs is semmi.

- Szerinted a fiúk belemennek majd? -kérdem Zayn-t.
- Szerintem Harry kérés nélkül is belemenne, ezáltal Louis is melléd áll majd. Niall pedig nem probléma. -válaszolta, én pedig reménykedtem, hogy igaza van.
- Köszi Zayn, akkor beszélek Harry-vel. -köszöntem el.
- Sok szerencsét. -válaszol, majd leteszem a telefont. Azonnal fel is hívom Harry-t, csak még megetetem Brit-et, szegény már nagyon türelmetlen, de egyszerre boldog is, mert látja, hogy most, hogy letettem a telefont csakis ráirányul a figyelmem.

Szerencsére a fiúkkal minden rendben van, most pedig idegesen várom, hogy Darcy felvegye a telefont.
Mi van ha meggondolta magát, vagy úgy véli, hogy ez mégsem jó Lizzie-re nézzve. Mi van, ha ismét hülyét csinálok magamból? Nem tudok megállni, a szoba egyik sarkából a másikig járkálok idegesen Brit-el a nyomomban.
Zayn-nek igaza volt, Harry azonnal belement, akárcsak Louis. Niall szintén kisegít, még szerencse, hogy ilyen barátaim vannak, nem tudom mi lenne velem nélkülük.
Most már csak beszélnem kell Darcy-val, és elmondani neki a részleteket. A fejemben már annyi lehetőséget végigjátszottam, és egytől-egyig mindegyikben visszautasított, de ezúttal kedvesség nélkül.
Az egyik részem azt mondja, hogy sosem tenne ilyet, de a másik emlékeztet rá, hogy nem ismerem őt, így bármi történhet.
- Liam? -veszi fel a telefont, én pedig azonnal elmosolyodok, amint meghallom  a hangját. -Hogy vagy? -kérdi kedvesen. Egy lány, aki így beszél az sosem lenne durva, igaz?
- Jól, és te? -kérdem vissza, és végre leülök, egy kissé megnyugodva. Valamilyen oknál fogva, az hogy vele beszélek máris jobb kedvre derít, és szinte magam előtt látom a mosolyát ahogy beszélünk. Kedves és törődő, akárcsak aznap a boltban amikor találkoztunk.
- Remekül. Lizzie-nek segítek épp a házi feladatban, bár most épp rám figyel, ahelyett, hogya  feladatát oldaná. -válaszolja, én pedig még jobban elmosolyodok, mert szinte magam előtt látom ezt a jelenetet. -Hogy mennek a dolgok? Minden rendben? -kérdi, én pedig szinte érzem a hangjában a törődést.
Furcsa, hogy azt érzem, hogy úgy törődik velünk, mint "normális" fiúkkal, annak ellenére, hogy nem is ismerem őt?
- Igen, minden rendben. Sok a munka, de ez az amit szeretek. -válaszolom, még mindig mosolyogva. Britt az ölembe huppant, próbálta magára vonni a figyelmemet újra. Esküszöm, van ez a macska komplexusa, vagy csak Harry szoktatta rá erre. Az én macskabolond barátom.
- Az remek. De azért tudd, hogy hol a határ, oké? A rajongóid biztosan nem szeretnék ha elájulnál a színpad közepén. -és újra itt az együttérzés, mintha mindig is velünk lett volna, és a gondunkat viselné.
- Vigyázunk persze. De most más miatt hívlak. -váltok témát, majd várok egy kicsit, mire újra nekikezdek a mondandómnak. -Beszéltem a fiúkkal, és szívesen találkoznának Lizzie-vel újra. Mindannyian ráérünk most szombaton, és annak érdekében, hogy ne zavarjanak meg bennünket a rajongók te és Lizzie eljöhettek az én házamba.
- Nekem megfelel. -válaszolja, én pedig még mindig mosolygok. Büszke vagyok magamra. Nem nagy dolog, de azonnal belement, vagyis jól csináltam úgy érzem. Ha valahová elvinnénk őt és Lizzie-t még túl korai lenne, még csak most ismerkedünk. Nem lenne igazságos ha kitennénk őt a rajongók és a média kereszt tüzébe, mikor az is lehet, hogy soha többé nem akar minket vagy engem látni.
Talán később majd elvihetem  máshová is, ha belemegy, hogy eljöjjön velem valahová...és ha újra Lizzie-vel kéne mennünk valahová, ami nem lenne annyira nagy probléma elmehetnénk egy kisebb parkba. A lehetőségek tárháza végtelen.
- Szükségem lenne a címedre akkor. -mondja, én pedig teljesen megfeledkeztem Brit-ről, mivel elkezdett ugatni, hogy ismét rá figyeljek. -Van egy kutyád? -kérdi.
- Igen, a neve Brit. -válaszolom.
- Lizzie most mégjobban szeret téged. Imádja a kutyákat, megőrül értük. -mondja kacagva.
- Biztos vagyok benne, hogy Brit is imádni fogja, szereti ha rá figyelnek. Mindegy...a címet majd elküldöm SMS-ben. Akkor szombaton? -kérdem meg újra a biztonság kedvéért.
- Szombaton...és Liam? -mondja, de sokkal komolyabban ezúttal.
- Igen?
- Köszönöm. Igazán nagyra értékelem mindazt, amit a húgomért teszel, tesztek. A világot jelenti a számára, akárcsak nekem. -folytatja, egy részem pedig csalódott emiatt a mondat miatt.  Nem is tudom mit vártam.
El akarom neki mondani, hogy ezt miatta csinálom, mert jobban meg szeretném ismerni, de inkább megtartom magamnak, úgy sem érdekelné. -Igazán nincs mit..és mondd meg Lizzie-nek, hogy Brit már alig várja, hogy találkozzon vele. De figyelmeztetem, hogy most tele van energiával, ha elkezdesz vele játszani, nem tudod leállítani. -mondtam.
- Az remek. Akkor legalább a húgom is hamarabb elfárad és könnyebben elalszik. Hamarosan találkozunk, Liam. -köszön el.
- Hamarosan találkozunk Darcy. -válaszolom.

Mindketten letettük, és miútán elraktam a mobilt a zsebembe még mindig ott volt az arcomon az a levakarhatatlan vigyor, de kezdek ideges lenni. Most csütörtök van, ami at jelenti, hogy két nap múlva újra láthatom és rájövök, hogy már régen voltam ennyire ideges.
Ez még csak nem is egy randi, emlékeztetem magam, de ez sem segít. Azon gondolkodom, vajon lesz-e esélyem arra, hogy kettesben lehessek vele. Talán beszélnem kellene Harry-vel, hogy szórakoztassa el Lizzie-t.

4.rész

Hali!Itt a legújabb rész, és köszönöm azt az 1 kommentet! Szóval....valószínüleg ez lesz az utolsó rész amit felteszek, mert úgy látom, hogy nincs értelme folytatnom, hisz visszajelzések sem érkeznek. Azt hittem, hogy érdekelni fog benneteket, az előző blogom nagy sikerére való tekintettel, de úgy tünik berozsdásodtam. Mindegy is, ami nem megy, amúgy sem kell erőltetni....Ennyi lettem volna akkor!!


Darcy szemszöge: 

"Ha megfogná a kezem, lehet hogy belehalnék a boldogságba."

Az egyik legszebb dolog ezen a világon az, amikor Lizzie-t boldognak látom. Nézzni, ahogyan körbe táncol, hatalmas mosollyal az arcán. Azóta meg sem állt, amióta visszajöttünk a dedikálásról. Amikor este lefeküdt, még akkor sem engedte el a CD-t, így a kedvenc plüssmacija is le lett cserélve. Szerencsére semmi sem történt az albummal reggelre, különben hatalmas zokogásban tört volna ki.Annyira boldog amiatt, hogy találkozhatott a fiúkkal, hogy másnak egész nap csakis arról mesélt. Korábban is megemlítette őket, de most semmi másról nem hallok, csakis róluk. Felfogtam, fel van dobva és szereti őket, és nyilvánvaló, hogy a fiúk is megkedvelték, de mégis azt kívánom, hogy bárcsak egy kicsit megnyugodna. Valamint az sem segít rajta, hogy Carter is folyton erről kérdezgeti.

- Mi történt még? -kérdezte, mire Lizzie ismét felpörgött. 
- Aztán Harry arra kért, hogy táncoljak, én pedig táncoltam, és mindenki megtapsolt. Aztán aláírták az albumomat. -mondta, majd szinte kiütötte Carter szemét vele. -Nézzd, itt van mind az öt aláírás...és Liam annyira cuki. Még mosolygós arcot is rajzolt.

Csak mosolyogtam, miközben feléjük sétáltam a teákkal és sütikkel. Annyira szereti Liam-et, és most már látom, hogy miért. Van benne valami, ami arra kéztet, hogy mindig visszamenjek ahhoz a pillanathoz, amikor a boltban beszéltünk. A szemei kedvesek a mosolya pedig őszinte. Ugy tünik, hogy Lizzie is látja és érzi, hogy milyen rendes srác és ezért kedveli annyira. 
- Darcy is kapott aláírást. -magyarázza tovább a kishúgom, majd elsprintel a szobámba, hogy kihozza a CD-met.
- Olyan izgatott, nem? -jegyzi meg Carter, mikor csak ketten maradtunk.
- Nekem mondott. Szinte magam előtt látom, ahogyan majd leadja az osztálytársainak, hogy találkozott a One Direction-al és hogy mennyire szerették. -mondtam.
Amint befejeztem a kis mondókámat Lizzie is visszatért a CD-vel. Annyira rohant, mintha valami szörny kergetné.
- Nézd, nézd, nézd. Itt van mind az öt aláírás. -ül bele Carter ölébe.
A barátom is vet rá egy pillantást, majd hirtelen elkerekednek a szemei és egy sunyi mosoly jelenik meg a szája szélén. Várjunk csak! Mégis, mit lát? Még csak meg sem nézztem a CD-t mióta hazajöttünk, azóta csakis Lizzie-vel foglalkoztam.
- Nem csak az van rajta. -mondja, majd látom, hogy a húgom még jobban extázisba esik, ha az egyáltalán lehetséges.
- Ezt meg, hogy értsem? -kérdem, majd megpróbálom elvenni tőle.
- Hát itt egy telefon szám, egy különleges üzenettel. "Szívesen látnálak újra, Liam" -olvasta fel, a szemeim pedig majdnem kiestek a helyéről. 

Ezt eddig miért nem láttam? Kikapom a kezéből, és tényleg igaza volt, itt van feketén fehéren. Liam Payne megadta a telefonszámát én pedig csak három nap elteltével vettem észre. 

- Fel kell hívnod. -kezd el ugrálni Lizzie Carter ölében. Valószínüleg nem tudatosította, hogy az, hogy megadta a számát és azt szeretné, hogy felhívjam valami mást jelent. Nem mintha valaha valami is történhetne, de akkor is, ennek az üzenetnek van egy relytett jelentése, és ha erre Lizzie rájön, akkor nagyon szomorú lesz.
- Uh...nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet. Rengeteg házid van, ő pedig valószínüleg nagyon elfoglalt, nem lenne ideje velünk lógni. -magyarázom, mire beveti a jól ismert kiskutya szemeket. Hogyan mondhatnék nem-et ennek az arcnak? 
- Kérlek, nagyon szeretnék újra találkozni velük. Kéééérlek! -könyörög, én pedig Carter-re nézek egy kis segítségért. Csak megvonta a vállát, de látom rajta, hogy nem érti, hogy miért vagyok elutasítól egy hírességgel ha már megadta a számát. Minden normális lány valószínüleg a földhöz vágná magát emiatt, és  lehet, hogy én is ha nem lenne Lizzie. De kontrolárnom kell magam. Attól félek, hogyha elmennénk valahová Liam-el és netán valami érdeklődést mutatna, amit Lizzie észrevenne, akkor abból csakis a baj lenne. De amúgy sem hinném, hogy Liam látna bennem valamit, valami különlegeset, őszintén azt sem értem, hogy miért adta meg a számát.
- Kérlek. -könyörög tovább. Miért? Nem hiszem el, hogy ezt kívánom, de remélem, hogy Liam csalódik bennem, így Lizzie-nek sem lesz semmi baja.

Előveszem a telefont a zsebemből, mire a húgom elkezd ugrándozni, mert tudja, hogy sikerült meggyőznie. Az, ahogy ez a kislány "befolyásolni" tud, lenyügöző. Van valami megmagyarázhatatlan tehetsége rá, én pedig erőtlen vagyok ilyenkor.
Egyik kezemben a mobillal a másikban a CD-vel tárcsázni kezdem Liam-et. Remegni kezdett, valami leírhatatlan érzés fogott el a gyomromban és nem tudom, hogy miért izgulok ennyire. Valószínüleg azért, mert tudom, hogy a végén csakis Lizzie fog sérülni. Igen, csakis ez lehet az oka, és semmi köze ahhoz, hogy pont Liam Payne-el fogok beszélni.
Hallom, hogy kicseng, de titkon azt remélem, hogy nem veszi rá, így lesz egy okom azt mondani Lizzie-nek, hogy miért nem jött össze, de aztán valaki felvette.
- Igen? -szól bele, én pedig tudom, hogy ő az. Ne kérdezt miért, egyszerüen tudom, akkor is, ha csak egyszer beszültünk. Hiszen, olyan sokszor hallottam már ezt a hangot a videóknak köszönhetően, amelyeket a húgommal nézztem.
- Uhhm...szia, itt Darcy, a zene boltból. Megadtad a számodat, és...
- Darcy! -szakít félbe, engem pedig meglep, hogy megkönnyebbültnek és ennyire boldognak hangzik. -Akkor így hívnak. Ezen gondolkodtam az utóbbi pár napban. -mondta, én pedig érzem, hogy arcomat elönti a pír.
- Igen. Sajnálom, hogy nem hívtalak eddig, de csak most vettem észre. -válaszolom, aki úgy mosolyog, mint Karácsony reggelén.
- Semmi baj, csak kissé aggódtam, hogy talán felteszed a számom a netre.
- Ne aggódj, sosem tennék ilyet. -válaszolom mosolyogva. A szemem sarkából látom, hogy Carter felvonja a szemöldökét.
- Tudom. Mondtam Zayn-nek is. Gondoltam, hogy nem tudnál ilyet tenni. Amikor aznap megláttalak, nem tudtam elképzelni, hogy bárkinek is ártani tudnál. -mondja, a szívem pedig nagyot dobban a szavai hallatán, valamint a gyomrom is furcsán reagál. Pillangók? Nem, az lehetetlen.
- Köszönöm, azt hiszem. -nem tudom, hogy mi mást mondhatnék, és kezdem kínosan érezni magam a csönd miatt.
- Szóval, ha már felhívtál és végre megvan a számod és a nevedet is tudom már, lenne kedved elmenni valahová? -kérdezte, én pedig valamilyen oknál fogva úgy éreztem, hogy  muszály igent mondanom, majd ránézztem Lizzie-re, aki türelmetlenül várta, hogy végre mondjak valamit. Az, hogy ránézztem eszembe jutatta azt, hogy valójában azért hívtam fel Liam-et, mert ő látni szerette volna, ezt az egészet miatta csinálom. Nem kéne így éreznem miközben Liam-el beszélek, nem kéne úgy éreznem, mint egy tini lánynak.
Lizzie-ért ezt az egészet csak is a barátság szintjén kell megtartanom. Falakat kell felépítenem közé is közém.
- Az jó lenne. Lizzie már alig várja, hogy újra találkozzon veletek. -válaszolok, de valami azt súgja nekem, hogy nem egészen erre a válaszra számított.
- Uh...Lizzie? -kérdezi. A hangjában pedig a csalódottságot és az összezavarodottságot vélem felfedezni.
- Igen, a kishúgom. Velem volt ő is, emlékszel? Táncolt és énekelt nektek. -magyarázom, miközben próbálom megtartani a vidám hanglejtésemet.
- Igen, emlékszem rá. Teljesen elvarázsolta a srácokat. -mondta, én pedig ráharaptam az alsó ajkamra, arra várva, hogy folytassa. -De, amikor elhívtalak arra gondoltam, hogy csak te és én lennénk. -folytatja én pedig szinte látom magam előtt ahogy elpirul és kényelmetlenül mozgolódik....én pedig rosszul érzem magam amiatt, hogy ilyen kínos helyzetbe hozztam.

Felállok a kanapéról, mert nem tudom, hogy akkor most mi is lesz ezek után. Kicsit össze vagyok zavarodva.
- Oh. -tettetek egy kis meglepettséget, pedig a legelejétől tudtam, hogy mit is szeretne ebből az egész dologból kihozni. -Akkor viszont nem vagyok benne biztos. Anya nincs itthon, nekem pedig folyton Lizzie-re kell vigyáznom. Nem hiszem, hogy eltudnék így menni. -válaszolok, és nem tudom miért, de szúró érzést éreztem a mellkasomban.
- Nos, akkor gyere vele. Biztos vagyok benne, hogy a fiúk is örülnének, hogy újra láthatják Lizzie-t. -mondta, én pedig nem mondhattam így nem-et, hiszen mindvégig az volt a cél, hogy Lizzie újra találkozhasson velük.
- Legyen. A húgom is nagyon izgatott. hogy újra láthat benneteket. Csak mond meg, hogy hol és mikor? -válaszolom, és elhesegetem az összes önző gondolatot a fejemből.
Az egyik részem azt súgja, hogy Liam rendes srác és kellene adnom neki egy esélyt. Hiszen, nyilvánvalóan valamiért érdeklem, legalábbis eddig érdekeltem és megszeretett volna jobban ismerni, de én szó szerint az arcába csaptam az ajtót.
- Előbb hadd beszéljek a fiúkkal, hogy megtudjam mikor érünk rá mindannyian, és majd akkor felhívlak, oké? -kérdi, amire én csak bólintok, csak később jut el a tudatomig, hogy nem is látta.
- Nekem megfelel. Akkor majd még beszélünk. -felelem, majd várok pár másodpercet, hogy halljam a válaszát.
- Igen, hamarosan hívlak Darcy. -van valami abban, ahogyan kimondja a nevemet, azonnal elönt a libabőr. De akkor is ignorálnom kell ezeket az érzéseket és csak kedvesen mosolyogni.
- Oké. Szia Liam. -köszönök el, majd lerakom a telefont.

Megfordulok, így Lizzie és Carter várakozó tekintetével találom szemben magam. Lizzie reményekkel telve mosolyog rám, Carter pedig csak egyszerüen össze van zavarodva. Leülök közéjük, újra elveszem az asztalról a bögrémet és lassan elmesélek nekik majdnem mindent.
- Majd még fel fog hívni, hogy elmondja mikor és hol találkozhatnánk. Azt mondta, hogy a srácok alig várják, hogy újra láthassanak téged. -mondom. Látom, hogy Carter észrevette, hogy van még valami, amit nem mondtam el, és nagyon hálás vagyok érte, hogy nem erőlteti Lizzie előtt.
Vár addig, amíg csak ketten vagyunk, de akkor sem vagyok benne biztos, hogy elakarom mondani neki.

3.rész

 Sziasztok!Meghozztam a legújabb részt! :) Csak azt szeretném kérni, hogy aki olvassa a blogomat, és tetszik is neki, az legyen olyan kedves és elmondja a véleményét, akár csak egy mondatban is...Köszönöm! :))


Liam szemszöge:

"Fontosak a találkozás körülményei is, tudjuk, hogy könnyebben lobbanunk szerelemre, ha már felkavart egy másfajta érzelem, mint mondjuk a meglepetés, vagy akár a félelem vagy az együttérzés."

Azon voltam, hogy azt mondjam "én is szeretlek" amikor kapcsoltam, hogy valójában mit is mondott. Nem azt mondta, hogy ő is szeret minket, hanem bocsánatot kért. Amikor ez eljutott a tudatomig felnézztem rá, és egyáltalán nem rejtettem el a meglepetségemet. Ilyen még sosem történt korábban.  A rajongók általában azt mondják nekünk, hogy szeretnek, hogy megváltoztattuk az életüket, hogy tartoznak nekünk, valamint rengeteg más szép dolgot, amit ha meghallok nem tehetek róla, de fülig ér a szám és rettentő hálás vagyok azért, amit csinálhatok. Az utolsó pár hónapban, megtanultam igazán értékelni azt, amit csinálunk, azt a hatást amit mások életére gyakorolunk. Néha megállok és megköszönöm az életnek, hogy ilyen megtiszteltetést gördített elém. 

Az életem mag a rohanás. Alig van időnk arra, hogy megálljunk és levegőt vegyünk, és azelőtt nem is törődtem ezzel. Csak hagytam, hogy magával sodorjon. De a rémálom és a szakítás óta megpróbáltam új irány felé haladni. 
Az a nap igazán nehéz volt, és még nagyon sokáig az is maradt, mert szerettem őt és hiányzott, de biztos voltam benne, hogy jó döntést hoztam. Most már ő is jól van, boldogabb, mint amilyen velem valaha is volt. Néha beszélünk, de valószínüleg sosem leszünk barátok, de attól, még viselkedhetük emberként egymással.

Amíg az a lány meg nem szólalt valahol teljesen máshol jártam. Autógrammokat osztogattam, mert azt kellett tennem, mosolyogtam, mert tudtam az a kötelességem, válaszoltam nekik, elmondta ugyanazokat a mondatokat újra és újra.  De akkor ő ezt mondta nekem, és olyan volt, mintha felébredtem volna egy mély álomból, mert úgy érzett, hogy éppen zuhansz...és akkor ránézztem.Aranyos volt. Nem tudtam másképpen leírni őt. Nem a leggyönyörübb lány a világon, de szerintem nincs is olyan. Valami különleges van körülötte. Természetes és édes. Hosszú, sötét haja van, enyhén hullámos. A szemei gyönyörü zöldek. Amikor mosolyog apró gödröcskék jelennek meg a szája sarkában, akárcsak Harry-nek.- Igen, sajnálom. -ismétli el újra, gondolom észrevette az ábrázatomat. A rajongók annyira hálásak azért, hogy lehetőségük van arra, hogy találkozzanak velünk, hogy nincs idejük azon gondolkodni, hogy lehet, hogy éppen fáradtak vagyunk. - Uh...minden rendben, szeretjük a rajongóinkat, és szívesen csináljuk ezt. -válaszolom, még mindig lenyügözve. Nem is tudom pontosan, hogy mit mondhatnék.Nem tudtam abbahagyni a mosolygást. Jó érzés együttérzést tapasztalni egy rajongótól, vigasztalást. Igazi együttérzést, olyat, amilyet egy régi barát felé közvetítesz, amikor látod, hogy fáradt és aludni szeretne. Láttam, hogy semmi hátsó szándék nem volt a szemeiben.  Komolyan gondolta, amit mondott, igazán bocsánatot kért azért, amiért itt kellett órákat ülnünk, ahelyett, hogy aludnánk.

A kislány is befejezte az előadását. Zabálnivaló kicsike, karizmatikus, teli energiával. Azt hiszem, hogy mindnyájunkat levett a lábáról, és mosolyog, mint aki büszke magára. A lány előttem szintén a kicsi felé fordult és tapsolni kezdett, mint egy büszke anyuka, ekkor jöttem rá, hogy újra látni akarom. Valami olyan van körülötte, olyan aura, amit újra érezni szeretnék.
Szinte észre sem vettem, hogy milyen sebességgel kezdtem írni a CD borítójára.
" Szívesen találkoznék veled újra. Liam! "Gyorsan odafirkantottam a számomat is, mielőtt bárki is észrevehette volna. Paul nem engedné meg, hogy egy rajongónak megadjam a számomat. Azt mondaná, hogy ez veszélyes, hogy feltenné a netre és akkor újra megkellene változtatnom azt. De nem hiszem, hogy képes lenne ilyet tenni. Van valami a szemében, ami azt mondja nekem, hogy sosem tenni ilyet senkivel sem. Senkit sem keverne bajba.

Elvette a CD-t és elbúcsúztak. Megfogta a kislány kezét, majd elindultak kifelé. Nem tudom róla levenni a szemem, így azt is láttam, amikor megölelte az egyik alkalmazottat a boltból. Lehet, hogy barátja van, én pedig pont megadtam neki a számom, teljesen hülyét csinálva magamból.  De csak megölelték egymás, nem volt csók, se semmi, valószínüleg nincsenek együtt. De lehet, hogy attól még van valakije. De még akkor is lehetünk barátok. Olyan embernek tünik, akivel jó együtt lenni, elbeszélgetni. Nem kell azonnal pánikba esnem, nem csináltam semmit rosszat. Nem?
- Liam, jól vagy? -kérdezte Niall, megérintve a vállamat. -Feszültnek tünsz. Pisilned kell? -kérdezte.
Ez mégis miféle kérdés. Megrázom a fejem, hogy elhesegessem a bajjósló gondolataimat. -Valami rosszat ettél? -tesz fel egy újabb kérdést és nevetni kezd.
- Nem, Niall. Minden rendben, csak gondolkodtam. -válaszolok, majd bólint egyet, de még mindig látom a szemében a kiváncsiságot.
- Miről? -szól bele Harry is, majd feláll az asztaltól, mivel időközben az alkalmazottak már elkezdték a takarítást. -De amúgy láttad azt a kislányt? Olyan aranyos volt. Mit is mondott utoljára? -csak megrázztam a fejemet, mert nem igazán figyeltem korábban a kicsire.
De azt láttam, hogy Harry-t teljesen levette a lábáról. Niall is vigyorog, akárcsak Zayn és Louis, úgy tünik mindenkire nagy benyomást tett.
- Ha valaha is gyerekem lesz, azt akarom, hogy olyan legyen, mint Lizzie. -folytatja Harry, mire valami az eszembe jut ismét. Meg sem kérdezztem a nevét. Meg kellett volna tennem. De legalább azt tudom, hogy a kislány neve Lizzie.
- Oké fiúk. Ideje indulni, a furgon már kint vár. -szólal meg Paul, Niall pedig azonnal kirohan a boltból. -Téved, ha azt hiszi, hogy ismét megállunk a Nando´s -nál. -folytatja, majd elindul utána.
Louis és Harry csak mosolyognak és utánuk indulnak. Tudtam, hogy Zayn hátra maradt velem.
- Túl fáradt vagy? -kérdezi, mire egy nagyot sóhajtok.
- Mondjuk. -válaszolok, majd megfogom a cuccaimat és elindulunk kifelé. A többi biztonságis utánunk jött.
- Van valami más is? -kérdezi ismét, majd mellém lépett.
Amióta szakítottam Danielle-el még jobban közelebb kerültünk egymáshoz. Elmondta neki minden félelmemet és a rémálmot is. Ezek a beszélgetések neki is jól jöttek, mert lassan őt is kezdte elveszíteni önmagát a nyomás és a hírnév miatt. Segített nekem, és pedig segítettem neki.
- Emlékszel az utolsó lányra, ugye? Aki Lizzie-vel volt. -kérdem, ő pedig egy bólintással válaszolt. -Az az igazság, hogy bocsánatot kért. -folytatom, mire Zayn arcára egy összezavarodott ábrázat ült ki. -Tudom, hogy furán hangzik, de ezt tette. Azt mondta, sajnálja mindazt, amin a rajongóink miatt keresztül kell mennünk, azt, hogy mennyire fárasztó lehet. Igazán komolyan gondolta, őszintén törődést láttam a szemében. Nem csak azért mondta, mert azok vagyunk akik, hanem azért, mert mi is emberek vagyunk. A tény, hogy figyelmet tanusított abban a pillanatban, hog észrevette mennyire fáradtak voltunk nem megy ki a fejemből. -magyaráztam el mindent. Zayn pedig csendben figyelt és azon gondolkodott, hogy mit is mondhatna.
- Ugy tünik, hogy igazán rendes lány. -válaszolja.
- Igen, mármint ránézel, és látod a kedvességet a szemében. Belenézztem a szemébe, és esküszöm békét érezztem, mintha minden rendben lenne. Van ennek értelme? -kérdeztem.
- Nekem nem sok, de megértem, hogy így érzel. Kár, hogy többé nem láthatod. -veregeti meg a hátam együttérzésből.

- Hááát...lehet, hogy megadtam neki a számomat. -suttogtam, mire Zayn hirtelen megállt.
- Hogy mit csináltál? -ijed meg.
- Megadtam a számom, és megkértem, hogy hívjon fel. Valószínüleg nem fog, de...
- Ez nem volt okos döntés Liam. Mi van ha odaadja valakinek, mi van ha....
- Ez a lényeg Zayn! Nem hiszem, hogy képes lenne ilyet tenni. A legrosszabb amit tehet szerintem az az, hogy nem hív fel. -védem meg magam.
- Mégis honnan tudod, haver? Nem ismered őt. Szerintem még csak a nevét sem tudod. -folytatja, én pedig csak rá akarok szólni, hogy fogja már végre be, de tudom, hogy jogosan akadt ki ennyire. Nem ismerem őt, és nem lehetek biztos semmiben sem.
- Nem tudom, csak elkapott egy érzés, és ez lett az eredménye. -mondom a földet bámulva.
- Minden rendben. Fogadok, hogy igazad van, és nem csinál semmi butaságot, lehet még fel is hív. Ki tudja? -próbál felvidítani.

Nem hiszem, hogy fel fog hívni, de azt sem, hogy valami baj lesz. Azt hittem, hogy felnőttem ebben az utolsó pár hónapban, de amit most tettem a legostobább dolog volt. Csak azt bizonyítja, hogy mennyire gyerekes vagyok még mindig.
- Kérlek, ne mondd el a többieknek, oké? -kérdezem, mire egy bólintással válaszol.
Felértünk, és csatlakoztunk a többiekhez a furgonban. A végén még a Nando´s-ban is megálltunk, hiszen senki sem tudott nem-et mondani Niall-nek. Az egész úton csakis az a lány járt a fejemben, azon gondolkodtam, vajon látta-e már az üzenetemet, vajon valaha fel fog-e hívni, és hogy miért és érdekel ez engem ennyire.
Három nappal a dedikálás után, már majdnem elfelejtettem a történteket, és a majdnem alatt azt értem, hogy egyáltalán nem sikerült kivernem a fejemből. De legalább senkinek sem adta oda a számomat.
Hirtelen megszólal a telefonom, a kijelzőjén egy ismeretlen számmal. Kicsit féltem felvenni.
Mi van, ha szétkürtölte a számomat? Mi van, ha a vonal tulsó végén egy túlbuzgó, bepánikolt rajongó van, aki meg akar találni és elrabolni, majd fogva tartani örökre?
A mobillal a kezemben ültem, majd vettem egy mély levegőt és felvettem, összekulcsolva az újjaimat, hogy semmi rosz ne történjen.

2.rész

-  Darcy szemszöge:

"Más dolgok megváltoztatnának bennünket,de mindig a családdal kezdődünk és végződünk"

Néhány hónappal később...

"Oh, how I wish that was me!" -énekelte a kishúgom, miközben körbetáncolta a szobát, teljesen felpörögve. Csak mosolyogtam rajta, miközben összeszedtem mindent ahhoz, hogy elindulhassunk a zeneboltba.
Lizzie, a kishúgom jelent számomra mindent. Jobban szeretem őt mindennél és mindenkinél ezen a világon, és az, hogy ilyen boldognak láthatom, engem is azzá tesz. Hiszen csak is ezt szeretném: boldogságot, mosolygást.
Most 9 éves, és ő a legédesebb kislány az egész világon, a világos szőke, enyhe hullámos hajával, a piros arcával, az imádnivaló mosolyával, a kis réssel az első két foga között, és a gyönyörü hosszú szempilláival, amelyek tökéletesen közrefogják zöld szemeit.

Nekem kell rá vigyáznom, mivel anya a munkája miatt szinte sosincs itthon...ő geológus, és már normálisnak számít a számunkra ha a munkája miatt hetekig nem látjuk, mivel valamilyen idegen helyeken tartózkodik. Imádja azt, amit csinál, de ugyanakkor utálja is, mivel emiatt szinte sosem lehetünk együtt. Alig látjuk őt, és mióta apánk elhagyott minket, amikor Lizzie megszületett, csak Lizzie és én maradtun egymásnak.
Olyan értelemben jó életünk van, hogy nem szenvedünk hiányt semmilyen anyagi dologban. De ennek az az ára, hogy nem láthatjuk anyát. Már főiskolán lehetnék, de ez az év még a szokásosnál is zsúfoltabb anyának. Ezért úgy döntöttem, hogy halasztok egy évet, hogy vigyázhassak a húgomra. Senkiben sem bízok olyan értelemben, hogy bárkire is rábízzam, így inkább meghozztam ezt az "áldozatot".
Amúgy is fiatal vagyok még, a magam 18 évével.

- Ahh, el sem hiszem, hogy találkozni fogok velük! Köszi, köszi. -ölel meg, fejét a hasamba fúrva.
- Inkább Carter-nek kellene megköszönnöd, hiszen ő volt az, aki elintézte ezt nekünk. -válaszoltam, letérdepelve elé, így egy magasságban lehetünk.
- Indulás Darcy, alig várom, hogy találkozhassak Liam-el. Nem várathatom meg a jövőbeni férjemet. -hadarja, majd megragadja a kezem és elkezd kifelé húzzni.
Kisiettünk a házból, és a kocsi felé vettük az irányt, hogy elinduljunk a boltba, ahol a legjobb barátom, Carter már biztosan vár ránk. Lizzie-t viszem egy dedikálásra, amit a kedvenc bandája, a One Direction tart. Választásom sem volt tiltakozni ez ellen, hiszen a húgom hónapok óta a megszállotjuk lett.
Most van az első dedikálása az új albumuknak, és Carter családjának a boltjában csinálják. Ez azt jelenti, hogy ezúttal mi is résztvehetünk rajta. Annyira izgulok Lizzie miatt, de abban biztos vagyok, hogy az izgalmam nyomába sem érhet az övének. Igazán szereti ezt az öt srácot. A kedvence Liam Payne, a srác az elragadó barna szemekkel, édes mosollyal. Lizzie meg van róla győződve, hogy egyszer a felesége lesz, nem törődve a 10 év korkülömbséggel.
Az odaúton szintén őket hallgattuk. Miinden számukat hallottam már, és valamennyire "ismerem" is őket, mivel Lizzie-nek segíteni szoktam adatokat keresni róluk. Nem akarom, hogy felügyelet nélkül használja a netet ilyen fiatalon. A legjobban vicces videókat szeret róluk nézzni a YouTube-on.

Odaértünk a bolthoz, és odabent már megszámlálhatatlanul sok rajongó várakozott. Nehéz megtalálnom Carter-t ennyi tengernyi ember között, plusz Lizzie kezét sem engedhetem el.
Annyi tinédzser lány van itt, sírnak, zokognak. De azért van itt pár srác is, akik ugyannyira izgatottak, mint a lányok.
- Carter! -kiáltom el magam, amikor végre megpillantom a legjobb barátomat. Szegény srác, látom rajta, hogy bármikor felrobbanhat. Nem az erőssége a türelem.

- Darcy. -kiáltja el magát ő is. Látom, hogy örül annak, hogy végre egy ismerős arcot is láthat. -Végre, hogy itt vagytok. Sajnos, várnunk kell a végéig. Hogyha előre engedlek titeket, biztos vagyok benne, hogy ezek a lányok megölnek, és nem lesz gyors halálom. -mondta, majd megölelt. Ezután lehajolt Lizzie-hez, és felvette az ölébe, hogy őt is megölelje. - Hogy vagy hercegnő? Izgulsz már? -kérdi.
Igazából Carter az egyetlen olyan személy, akiben megbízom annyira, hogy vigyázzon a húgomra, amikor én nem tudok, ami nem túl gyakori. Mindig is barátok voltunk, együtt nőttünk fel, szomszédok voltunk, együtt kezdtük a sulir. De most, hogy eldöntöttem halasztok egy évet, elváltak az útjaink, ő hangmérnök-nek tanul. Ez a bolt a szülei tulajdona, így a zene mindig is az élete része volt.
- Igen! Köszönöm Carter, most még jobban szeretlek. -válaszolta.
- Jobban, mint Darcy-t szereted? -kérdezte. Mindig ezt kérdezi, de a válasz sosem változik.
Erre Lizzie csak megrázta a fejét. -Az lehetetlen. Soha senkit nem fogok jobban szeretni, mint Darcy-t. -ezen mindig elmosolygok.
- Még Liam-et sem? Hallottam, hogy épp barátnőt keres, és lehet, hogy pont te leszel az a szerencsés. Akkor mi lesz? -kérdezi Carter fülig érő mosollyal.
- De én még túl fiatal vagyok, hogy férjhez menjek. Várni fog rám, ugye Darcy? -nézz rám, mire én csak elmosolygom magam, és bólintok egyet. -Látod?
Carter csak nevet rajta, de nem teszi le. Tudom, hogy a barátom annyira imádja őt, amennyire én.

Abban a pillanatban, amikor az autó megérkezett a fiúkkal a lányok megőrültek, így messzebb kellett vinnem Lizzie-t. Nem szeretném, ha valami baja lenne.
Segítettem Carter-nek lecsendesíteni a tömeget, de lehetetlen, így ezt a biztonságiakra bíztuk.
A fiúkat sehol sem látom, csak egy magas férfit, aki próbálja távoltartani a rajongókat, hogy a srácok utat nyerhessenek. Hamarosan el is kezdődött az autógrammosztás.
Lizzie egy helyben ugrál az izgalomtól, de szerencsére türelmes. Tudja, hogy ő is sorra kerül majd.
Felveszem az ölembe, így láthatja, hogy mi történik. Egy óra múlva, végre már a fiúkat is láthattuk. Mindannyian olyan cukik, mint a képeken és videókon. A rajongók sírtak és sikítottak mellettünk.
- Mi van velük Darcy? -kérdezte, de nem igazán értettem, hogy mit akar ezzel. -Miért sírnak? Nem tudják, hogy csúnyák, amikor sírnak. Igy nem fognak a fiúknak tetszeni. -mondta, én pedig elnevettem magam.
A mellettünk álló lány is elnevette magát ezen a kijelentésen. Lizzie kissé zavardotton nézett, mintha nem értené, hogy ez miért is vicces a számunkra. De nem tehetek róla. Ez a kilenc éves kislány jobban kontrolárja magát, mint egy 18 éves.

Ránézek a fiúkra, és látom, hogy milyen fáradtak, de még mindig rengetegen várakozunk. Megpróbálom elképzelni, hogy milyen lehet ennyire híresnek lenni, mindig körbevéve hisztérikus rajongókkal. Mindig kedvesnek lenni azokhoz, akik zokognak előttük, vagy azokhoz akik cseppet sem kedvesek.
Fárasztó lehet....ők pedig mindezt megteszik értünk, olyan lányokért, mint Lizzie, hogy egy perc boldogságot okozhassanak.
Azért sajnálom is őket. Ez az ára annak, hogy híresek, én ezt nem bírnám sokáig.
Néhány óra múlva, végre rajtunk a sor, Lizzie pedig annyira izgul, hogy én is izgulni kezdek.
Lizzie ment oda elsőnek, én pedig megálltam, hogy láthassam. Cukibbak, mint hittem. Mindegyikük valamiért különleges, és már megértem, hogy miért esik beléjük oly sok lány, anélkül, hogy ismernék őket.
Harry-nek van az az elragadó mosolya a gödröcskékkel, szép szemekkel. Niall úgy mosolyog, hogy azt hiszed a világ egy tökéletes hely. Zayn körül ott az a különleges "burok" ami arra kéztet, hogy meg akard ismerni, hogy megtud a titkait. Louis-nak a huncut szemei, amelyek imádnivaló mulatságokat igérnek...és Liam....amikor ránézek, nem tudom, hogy mit gondoljak. Aranyos, elragadó mosollyal. Valami különleges van körülötte.

Mindannyian kedvesek Lizzie-hez, aki tökéletesen viselkedik körülöttük. Látom, hogy mindannyiukat elvarázsolta, még a biztonságiak is mosolyognak. De ők biztosan csak azért, mert mi vagyunk az utolsók, ami azt jelenti, hogy itt mára már végeztek.
Odaadom a CD-met, és mindnyájan aláírják, nem nagyon figyelnek rám. Lizzie-re figyel mindenki, én pedig ezért nem tudom abbahagyni a mosolygást...ő az én húgom. Amikor odaértem Liam-hez, Harry megkérte Lizzie-t, hogy énekeljen nekik valamit, így Liam is Lizzie felé fordult. Igy már jobban láthatom őt, és azonnal észreveszem a karikákat a szeme alatt, azt, hogy mennyire aludni szeretne már. Minden azt mutatja, hogy mennyire fáradt, én pedig valamiért felelősnek érzem magam azért, amiért ennyire feltartjuk őket.
- Sajnálom. -mondom ki, gondolkodás nélkül.
- én is sze...Tessék? -kérdezi, majd felnézz rám, és a pillantásunk most először találkoznka.  Meglepettséget és összezavarodást látok a szemében.
- Igen, én csak sajnálom. Biztosan nagyon fáradt lehetsz, ezt csinálni nem lehet könnyü. Sajnálom, hogy mi, rajongók ennyi sok időt és energiát elveszünk. -magyarázom, ő pedig folyamatosan meglepve nézz engem, mintha még sosem hallott volna ilyesmit.
- Uh...minden rendben.  Szeretjük a rajongóinkat, és ez a minimum. -válaszolja.
- Igen, de még ha szereted is, akkor is nagyon nehéz lehet. Most is nagyon kimerült lehetsz, de ennek ellenére, olyan kedves vagy a húgomhoz. Igazán csodálatraméltó minden, amit csináltok. -mondtam.
Eközben Lizzie tovább énekelt és táncolt a többieknek, akik nem is figyeltek ránk. Liam tovább nézett a szemeimbe, majd néhány másodperc múlva elmosolyogta magát. Ez a mosoly más volt, nem olyan, amilyet a többi rajongó felé szokott küldeni, ebben volt valami személyes.
Lizzie befejezte az előadását, és mindenki tapsolni kezdett, beleértve Carter-t is, valamint a biztonsági őrt. Megtöröm a szemkontaktust Liam-el, és a húgom felé nézek. Nem is figyelek oda, amikor Liam aláírta a CD-met, majd visszaadta nekem, mert figyelnem kellett a húgomra, aki nemtudta abbahagyni a mosolygást.
A biztonságiak szólnak, hogy itt az ideje indulni, igy búcsút intettünk a fiúknak.
Valahogy sejtem, hogy Liam mit írhatott a borítómra, és hogy ez milyen mértékben fogja megváltoztatni az életemet.  

1.rész

Liam szemszöge:

"Én olyan akarok lenni, mint Ikarosz. Inkább lezuhanok, minthogy soha ne repüljek. Merd elhagyni a biztosat, hisz változásra csak így van esélyed. Lehet, hogy lezuhansz, de legalább repültél"

Itt állok a templom közepén, arra várva, hogy az a bizonyos személy végre megérkezzen. Itt vagyok elegánsan, öltönyben, az oltár előtt, előttem egy pappal. A legjobb barátaim szintén mellettem állnak mosolyogva, bíztatóan. De én még sem vagyok biztos abban, hogy miért vagyok itt, miért is várakozok. Várjunk csak...hiszen megnősülök. De ez nem túl korai? Hiszen csak 19 vagyok. Nem nősülhetek meg ilyen fiatalon. A szívem egyre sebesebben kezd el verni, a kezeim remegnek, és úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban kitörhet rajtam a pánik. Nem nősülhetek meg máris. Nem lehet. Nem számit, hogy mennyire szeretem őt. De várjunk csak, kit is veszek feleségül? Danielle az? Csak is ő lehet az...ki más? Mindenki azt várja el tőlünk, hogy összeházasodjunk. Tudom, hogy ő is azt akarja. A barátai már mind lekötötték magukat, ő pedig már rengetegszer említette azt nekem. Tudom, hogy mindezzel célozni próbált, de én még túl fiatal vagyok, túl fiatal ehhez. Nem akarok itt lenni, arra várva, hogy az oltár elé sétáljon és megesküdni mindenki előtt, hogy örökké együtt leszünk. A régi osztálytársaim még csak most kezdték el az életüket. Főiskolán vannak, tanulnak, az álmaikat követik, én pedig itt állok, nősülésre készülve. Megéltem egyáltalán már mindent? Ez nem lehet helyes. Hogy lehet az lehetséges, hogy 19 év alatt, már megéltem mindent? Azt senki sem tudja megtenni. Senki.
Elkezdetem pánikolni, és a kezeimet nézztem. Nem csak remegnek, nem is az én kezeim. Ezek nem lehetnek az én kezeim. Ezek a kezek egy gyerekhez tartoznak, egy kisgyerekhez, a zakó túl nagy rá, mintha felvette volna az apjáét. Ez én  vagyok? Mi történik? Körbenézek. A pánikot és a félelmet érzem a mellkasomban. Kiáltani akarok, és elmenekülni,de amikor el akarok fordulni a templom ajtaja kinyílnak és elkezdődik a jól ismert zene.Mindenki feláll, a szívem pedig még hevesebben kezd el dobogni. Nem, nem, nem. Még csak egy gyerek vagyok. Nem nősülhetek még. Még nem is éltem. Még nem állok rá készen. Más dolgokat is me kell még tennem, mielőtt családot alapítok.

Hirtelen felébredtem. A verejték ömlött rólam. Eszeveszett ritmusban vettem a levegőt.Rémálom. Csak egy rémálom volt. Ujra lehunytam a szemeimet, és akkor vettem észre, hogy könycseppek vannak az arcomon. Nagy levegőt vettem, próbálva normál tempóba állítani a szívverésemet Még mindig azt a pánikot érezztem, mint az álmomban az oltár előtt, még mindig érezztem azt a félelmet, ami megbénította, minden egyes izmomat .

 Lehet, hogy ez egy jel?Az tény, hogy még nem állok készen, egy ilyen lépésre, de szeretem Danielle-t, igaz? Szeretem őt, és nem kéne, hogy megrémítsen az a tény, hogy elvegyem őt feleségül. Boldognak kéne lennem emiatt, a gondolat miatt, hogy életünk végéig együtt lehetünk, amíg a halál el nem választ. De nem tudok. Látom őt egy gyönyörü fehér mennyasszonyi ruhában, de mégis olyan messzire akarok futni tőle, amennyire csak lehet.
Csak 19 vagyok, még annyi mindent meg kell tennem, mielőtt megnősülök. Nem is éltem igazi életet. Amióta elkezdtem dolgozni vele vagyok. Amióta egy felnőtt életet kezdtem élni, 17 évesen.
Istenem...

Nem is voltam tinédzser Gyerekkorból felnőttbe léptem. Olyan életet kezdtem el élni, amelynek még nem lett volna szabad megtörténnie. Nem jártam főiskolára, nem volt egyetlen komoly kapcsolatom sem, csak dolgoztam. Ez lett az életemből.
Munka, munka, munka.
 Az élet nem állhat csak ennyiből. Még mindig fiatal vagyok. Nem számít, hogy milyen komolyan is veszem a dolgokat, akkor is fiatal vagyok.  Elképzelem magam Danielle mellett, és olyan dologra jöttem rá, amit mindig is tudtam csak nem akartam elfogadni...ő már felnőtt
Neki megvolt az az élete, amit én elszalasztottam. Már készen áll valami olyasmire, amire én még nem, mindig is előttem fog járni, mert ő megtapasztalt olyan dolgokat, amelyeket én nem. Sosem leszünk egyformák.
Most, hogy belegondolok a jövőnkbe, és hogy ez mit is jelent a számomra, rájövök, hogy a korkülömbség igenis számít. Sosem lehetek az, akire neki szüksége van, mert valami hiányzik az életemből, és sohasem kaphatom meg, ha vele vagyok. Vagy bárki mással...jelenleg Először is ki kell élveznem az életet, mielőtt megosztanám azt valaki mással.
Nem állok készen a házasságra. De ha arra gondolok, arra a sok évre ami még előttem áll, ugyanúgy megrémülök. Mégis mit tudnék még elérni? Valóra vállt az álmom, abban élek...de még mindig fiatal vagyok. Az egészhez nem kellett csak két év. Mit fogok csinálni az elkövetkezendő 50 évben. Ezt nem csinálhatom örökké. Mi lesz velem?
Mindent megtettem már, ugyanakkor mégis úgy érzem, hogy semmit sem.

   Ezt miért nem tudatosítottam korábban? Miért nem láttam korábban? Miért nem szólt senki sem, hogy így elsietem a dolgokat? Minden olyan gyorsan történt, most pedig nem tudom megállítani azt, így össze fogok törni
Meg kell állnom. Ezt nem csinálhatom tovább. Nem akarok ilyen lenni. Felállok az ágyról, és mobilom után nyúlok. Ugyanaz a dolog jár a fejemben, újra és újra.Véget kell ennek vetnem. Kikeresem a telefonszámát. Itt van. Az egész testem remeg, a térdeimen vagyok. Nehéz levegőt vennem, abban sem vagyok biztos, hogy megtudom ezt tenni. De muszály. Nem élhetek így tovább, minden rossz irányba halad.Tönkreteszem magam, ha ezt nem állítom le.
 Azonnal felvette, és olyan vidámnak tünt. Még mindig szeretem őt,de most már tudom, hogy nem lehetek vel. Nem lehet. Nem én vagyok a megfelelő a számára, és sosem leszek az.
 - Dani...beszélnünk kell. Ide tudnál jönni, kérlek? -kérdeztem halkan.
 - Minden rendben van? Fura vagy -kérdezte, engem medig azonnal elönt a fájdalom, amint belegondolok, hogy mit kell vele tennem?De ez a legjobb. Neki és nekem is. Olyan valakire van szüksége, aki megadja neki, amit megérdemel, olyas valaki, aki egy "szinten" van vele. Nem olyanra, aki fontos dolgokat hagyott ki belőle.
Tényleg szeretem őt, a legjobbat akarom neki, és tudom, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem tudok neki megadni. Hiszen itt van előttünk a világkörüli turné, és más kötelezettségek. Hogyan lehetnék így vele?
Szüksége lesz rám, de én nem leszek mellette Ez mégis milyen kapcsolat lenne?

- Igen, minden rendben. Csak kérlek gyere ide. -könyörögtem neki
- 5 perc és ott vagyok. -válaszolta, én pedig bólintottam, még ha nem is látta. Majd letettem.
Fájdalmas lesz, és nehéz de ez a legjobb. Nem lehetek úgy vele, ha közben azokra a dolgokra gondolok, amelyeket nem éltem meg az életemben. Csak még jobban megbántanám, ha nem fejezném be most a dolgokat, magamat is úgyanúgy megsebezném.

Még mindig a földöt térdepeltem, amikor csengettek. Néhány pillanatba beletelt, mire felálltam és elindultam kinyitni az ajtót. Nem tudom biztosra, hogy mennyi ideig tartott, de amint sikerült kinyitnom az ajtót, az aggódó szemeivel találtam szembe magam. Nem nézhetek ki valami jól, ha ilyen szemekkel nézz rám.
- Liam, mi a baj? Olyan sápadt vagy, akár csak egy szellem. -mondta, amint belépett a lakásba. Mögötte lépkedtem, bezártam az ajtót. Minden egyes lépéssel, egyre jobban félek. Ez a helyes dolog, mindekettőnk számára. Jobbra van szüksége, valaki olyanra, aki olyan mint ő.
Nagy levegőt vettem, mielőtt belevágtam. Véget kell ennek vetnem. Szakítanom kell Danielle-el...és pont ezt fogom teni.