4.rész

Hali!Itt a legújabb rész, és köszönöm azt az 1 kommentet! Szóval....valószínüleg ez lesz az utolsó rész amit felteszek, mert úgy látom, hogy nincs értelme folytatnom, hisz visszajelzések sem érkeznek. Azt hittem, hogy érdekelni fog benneteket, az előző blogom nagy sikerére való tekintettel, de úgy tünik berozsdásodtam. Mindegy is, ami nem megy, amúgy sem kell erőltetni....Ennyi lettem volna akkor!!


Darcy szemszöge: 

"Ha megfogná a kezem, lehet hogy belehalnék a boldogságba."

Az egyik legszebb dolog ezen a világon az, amikor Lizzie-t boldognak látom. Nézzni, ahogyan körbe táncol, hatalmas mosollyal az arcán. Azóta meg sem állt, amióta visszajöttünk a dedikálásról. Amikor este lefeküdt, még akkor sem engedte el a CD-t, így a kedvenc plüssmacija is le lett cserélve. Szerencsére semmi sem történt az albummal reggelre, különben hatalmas zokogásban tört volna ki.Annyira boldog amiatt, hogy találkozhatott a fiúkkal, hogy másnak egész nap csakis arról mesélt. Korábban is megemlítette őket, de most semmi másról nem hallok, csakis róluk. Felfogtam, fel van dobva és szereti őket, és nyilvánvaló, hogy a fiúk is megkedvelték, de mégis azt kívánom, hogy bárcsak egy kicsit megnyugodna. Valamint az sem segít rajta, hogy Carter is folyton erről kérdezgeti.

- Mi történt még? -kérdezte, mire Lizzie ismét felpörgött. 
- Aztán Harry arra kért, hogy táncoljak, én pedig táncoltam, és mindenki megtapsolt. Aztán aláírták az albumomat. -mondta, majd szinte kiütötte Carter szemét vele. -Nézzd, itt van mind az öt aláírás...és Liam annyira cuki. Még mosolygós arcot is rajzolt.

Csak mosolyogtam, miközben feléjük sétáltam a teákkal és sütikkel. Annyira szereti Liam-et, és most már látom, hogy miért. Van benne valami, ami arra kéztet, hogy mindig visszamenjek ahhoz a pillanathoz, amikor a boltban beszéltünk. A szemei kedvesek a mosolya pedig őszinte. Ugy tünik, hogy Lizzie is látja és érzi, hogy milyen rendes srác és ezért kedveli annyira. 
- Darcy is kapott aláírást. -magyarázza tovább a kishúgom, majd elsprintel a szobámba, hogy kihozza a CD-met.
- Olyan izgatott, nem? -jegyzi meg Carter, mikor csak ketten maradtunk.
- Nekem mondott. Szinte magam előtt látom, ahogyan majd leadja az osztálytársainak, hogy találkozott a One Direction-al és hogy mennyire szerették. -mondtam.
Amint befejeztem a kis mondókámat Lizzie is visszatért a CD-vel. Annyira rohant, mintha valami szörny kergetné.
- Nézd, nézd, nézd. Itt van mind az öt aláírás. -ül bele Carter ölébe.
A barátom is vet rá egy pillantást, majd hirtelen elkerekednek a szemei és egy sunyi mosoly jelenik meg a szája szélén. Várjunk csak! Mégis, mit lát? Még csak meg sem nézztem a CD-t mióta hazajöttünk, azóta csakis Lizzie-vel foglalkoztam.
- Nem csak az van rajta. -mondja, majd látom, hogy a húgom még jobban extázisba esik, ha az egyáltalán lehetséges.
- Ezt meg, hogy értsem? -kérdem, majd megpróbálom elvenni tőle.
- Hát itt egy telefon szám, egy különleges üzenettel. "Szívesen látnálak újra, Liam" -olvasta fel, a szemeim pedig majdnem kiestek a helyéről. 

Ezt eddig miért nem láttam? Kikapom a kezéből, és tényleg igaza volt, itt van feketén fehéren. Liam Payne megadta a telefonszámát én pedig csak három nap elteltével vettem észre. 

- Fel kell hívnod. -kezd el ugrálni Lizzie Carter ölében. Valószínüleg nem tudatosította, hogy az, hogy megadta a számát és azt szeretné, hogy felhívjam valami mást jelent. Nem mintha valaha valami is történhetne, de akkor is, ennek az üzenetnek van egy relytett jelentése, és ha erre Lizzie rájön, akkor nagyon szomorú lesz.
- Uh...nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet. Rengeteg házid van, ő pedig valószínüleg nagyon elfoglalt, nem lenne ideje velünk lógni. -magyarázom, mire beveti a jól ismert kiskutya szemeket. Hogyan mondhatnék nem-et ennek az arcnak? 
- Kérlek, nagyon szeretnék újra találkozni velük. Kéééérlek! -könyörög, én pedig Carter-re nézek egy kis segítségért. Csak megvonta a vállát, de látom rajta, hogy nem érti, hogy miért vagyok elutasítól egy hírességgel ha már megadta a számát. Minden normális lány valószínüleg a földhöz vágná magát emiatt, és  lehet, hogy én is ha nem lenne Lizzie. De kontrolárnom kell magam. Attól félek, hogyha elmennénk valahová Liam-el és netán valami érdeklődést mutatna, amit Lizzie észrevenne, akkor abból csakis a baj lenne. De amúgy sem hinném, hogy Liam látna bennem valamit, valami különlegeset, őszintén azt sem értem, hogy miért adta meg a számát.
- Kérlek. -könyörög tovább. Miért? Nem hiszem el, hogy ezt kívánom, de remélem, hogy Liam csalódik bennem, így Lizzie-nek sem lesz semmi baja.

Előveszem a telefont a zsebemből, mire a húgom elkezd ugrándozni, mert tudja, hogy sikerült meggyőznie. Az, ahogy ez a kislány "befolyásolni" tud, lenyügöző. Van valami megmagyarázhatatlan tehetsége rá, én pedig erőtlen vagyok ilyenkor.
Egyik kezemben a mobillal a másikban a CD-vel tárcsázni kezdem Liam-et. Remegni kezdett, valami leírhatatlan érzés fogott el a gyomromban és nem tudom, hogy miért izgulok ennyire. Valószínüleg azért, mert tudom, hogy a végén csakis Lizzie fog sérülni. Igen, csakis ez lehet az oka, és semmi köze ahhoz, hogy pont Liam Payne-el fogok beszélni.
Hallom, hogy kicseng, de titkon azt remélem, hogy nem veszi rá, így lesz egy okom azt mondani Lizzie-nek, hogy miért nem jött össze, de aztán valaki felvette.
- Igen? -szól bele, én pedig tudom, hogy ő az. Ne kérdezt miért, egyszerüen tudom, akkor is, ha csak egyszer beszültünk. Hiszen, olyan sokszor hallottam már ezt a hangot a videóknak köszönhetően, amelyeket a húgommal nézztem.
- Uhhm...szia, itt Darcy, a zene boltból. Megadtad a számodat, és...
- Darcy! -szakít félbe, engem pedig meglep, hogy megkönnyebbültnek és ennyire boldognak hangzik. -Akkor így hívnak. Ezen gondolkodtam az utóbbi pár napban. -mondta, én pedig érzem, hogy arcomat elönti a pír.
- Igen. Sajnálom, hogy nem hívtalak eddig, de csak most vettem észre. -válaszolom, aki úgy mosolyog, mint Karácsony reggelén.
- Semmi baj, csak kissé aggódtam, hogy talán felteszed a számom a netre.
- Ne aggódj, sosem tennék ilyet. -válaszolom mosolyogva. A szemem sarkából látom, hogy Carter felvonja a szemöldökét.
- Tudom. Mondtam Zayn-nek is. Gondoltam, hogy nem tudnál ilyet tenni. Amikor aznap megláttalak, nem tudtam elképzelni, hogy bárkinek is ártani tudnál. -mondja, a szívem pedig nagyot dobban a szavai hallatán, valamint a gyomrom is furcsán reagál. Pillangók? Nem, az lehetetlen.
- Köszönöm, azt hiszem. -nem tudom, hogy mi mást mondhatnék, és kezdem kínosan érezni magam a csönd miatt.
- Szóval, ha már felhívtál és végre megvan a számod és a nevedet is tudom már, lenne kedved elmenni valahová? -kérdezte, én pedig valamilyen oknál fogva úgy éreztem, hogy  muszály igent mondanom, majd ránézztem Lizzie-re, aki türelmetlenül várta, hogy végre mondjak valamit. Az, hogy ránézztem eszembe jutatta azt, hogy valójában azért hívtam fel Liam-et, mert ő látni szerette volna, ezt az egészet miatta csinálom. Nem kéne így éreznem miközben Liam-el beszélek, nem kéne úgy éreznem, mint egy tini lánynak.
Lizzie-ért ezt az egészet csak is a barátság szintjén kell megtartanom. Falakat kell felépítenem közé is közém.
- Az jó lenne. Lizzie már alig várja, hogy újra találkozzon veletek. -válaszolok, de valami azt súgja nekem, hogy nem egészen erre a válaszra számított.
- Uh...Lizzie? -kérdezi. A hangjában pedig a csalódottságot és az összezavarodottságot vélem felfedezni.
- Igen, a kishúgom. Velem volt ő is, emlékszel? Táncolt és énekelt nektek. -magyarázom, miközben próbálom megtartani a vidám hanglejtésemet.
- Igen, emlékszem rá. Teljesen elvarázsolta a srácokat. -mondta, én pedig ráharaptam az alsó ajkamra, arra várva, hogy folytassa. -De, amikor elhívtalak arra gondoltam, hogy csak te és én lennénk. -folytatja én pedig szinte látom magam előtt ahogy elpirul és kényelmetlenül mozgolódik....én pedig rosszul érzem magam amiatt, hogy ilyen kínos helyzetbe hozztam.

Felállok a kanapéról, mert nem tudom, hogy akkor most mi is lesz ezek után. Kicsit össze vagyok zavarodva.
- Oh. -tettetek egy kis meglepettséget, pedig a legelejétől tudtam, hogy mit is szeretne ebből az egész dologból kihozni. -Akkor viszont nem vagyok benne biztos. Anya nincs itthon, nekem pedig folyton Lizzie-re kell vigyáznom. Nem hiszem, hogy eltudnék így menni. -válaszolok, és nem tudom miért, de szúró érzést éreztem a mellkasomban.
- Nos, akkor gyere vele. Biztos vagyok benne, hogy a fiúk is örülnének, hogy újra láthatják Lizzie-t. -mondta, én pedig nem mondhattam így nem-et, hiszen mindvégig az volt a cél, hogy Lizzie újra találkozhasson velük.
- Legyen. A húgom is nagyon izgatott. hogy újra láthat benneteket. Csak mond meg, hogy hol és mikor? -válaszolom, és elhesegetem az összes önző gondolatot a fejemből.
Az egyik részem azt súgja, hogy Liam rendes srác és kellene adnom neki egy esélyt. Hiszen, nyilvánvalóan valamiért érdeklem, legalábbis eddig érdekeltem és megszeretett volna jobban ismerni, de én szó szerint az arcába csaptam az ajtót.
- Előbb hadd beszéljek a fiúkkal, hogy megtudjam mikor érünk rá mindannyian, és majd akkor felhívlak, oké? -kérdi, amire én csak bólintok, csak később jut el a tudatomig, hogy nem is látta.
- Nekem megfelel. Akkor majd még beszélünk. -felelem, majd várok pár másodpercet, hogy halljam a válaszát.
- Igen, hamarosan hívlak Darcy. -van valami abban, ahogyan kimondja a nevemet, azonnal elönt a libabőr. De akkor is ignorálnom kell ezeket az érzéseket és csak kedvesen mosolyogni.
- Oké. Szia Liam. -köszönök el, majd lerakom a telefont.

Megfordulok, így Lizzie és Carter várakozó tekintetével találom szemben magam. Lizzie reményekkel telve mosolyog rám, Carter pedig csak egyszerüen össze van zavarodva. Leülök közéjük, újra elveszem az asztalról a bögrémet és lassan elmesélek nekik majdnem mindent.
- Majd még fel fog hívni, hogy elmondja mikor és hol találkozhatnánk. Azt mondta, hogy a srácok alig várják, hogy újra láthassanak téged. -mondom. Látom, hogy Carter észrevette, hogy van még valami, amit nem mondtam el, és nagyon hálás vagyok érte, hogy nem erőlteti Lizzie előtt.
Vár addig, amíg csak ketten vagyunk, de akkor sem vagyok benne biztos, hogy elakarom mondani neki.