Liam szemszöge:
"Én olyan akarok lenni, mint Ikarosz. Inkább lezuhanok, minthogy soha ne repüljek. Merd elhagyni a biztosat, hisz változásra csak így van esélyed. Lehet, hogy lezuhansz, de legalább repültél"
Itt állok a templom közepén, arra várva, hogy az a bizonyos személy végre megérkezzen. Itt vagyok elegánsan, öltönyben, az oltár előtt, előttem egy pappal. A legjobb barátaim szintén mellettem állnak mosolyogva, bíztatóan. De én még sem vagyok biztos abban, hogy miért vagyok itt, miért is várakozok. Várjunk csak...hiszen megnősülök. De ez nem túl korai? Hiszen csak 19 vagyok. Nem nősülhetek meg ilyen fiatalon. A szívem egyre sebesebben kezd el verni, a kezeim remegnek, és úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban kitörhet rajtam a pánik. Nem nősülhetek meg máris. Nem lehet. Nem számit, hogy mennyire szeretem őt. De várjunk csak, kit is veszek feleségül? Danielle az? Csak is ő lehet az...ki más? Mindenki azt várja el tőlünk, hogy összeházasodjunk. Tudom, hogy ő is azt akarja. A barátai már mind lekötötték magukat, ő pedig már rengetegszer említette azt nekem. Tudom, hogy mindezzel célozni próbált, de én még túl fiatal vagyok, túl fiatal ehhez. Nem akarok itt lenni, arra várva, hogy az oltár elé sétáljon és megesküdni mindenki előtt, hogy örökké együtt leszünk. A régi osztálytársaim még csak most kezdték el az életüket. Főiskolán vannak, tanulnak, az álmaikat követik, én pedig itt állok, nősülésre készülve. Megéltem egyáltalán már mindent? Ez nem lehet helyes. Hogy lehet az lehetséges, hogy 19 év alatt, már megéltem mindent? Azt senki sem tudja megtenni. Senki.
Elkezdetem pánikolni, és a kezeimet nézztem. Nem csak remegnek, nem is az én kezeim. Ezek nem lehetnek az én kezeim. Ezek a kezek egy gyerekhez tartoznak, egy kisgyerekhez, a zakó túl nagy rá, mintha felvette volna az apjáét. Ez én vagyok? Mi történik? Körbenézek. A pánikot és a félelmet érzem a mellkasomban. Kiáltani akarok, és elmenekülni,de amikor el akarok fordulni a templom ajtaja kinyílnak és elkezdődik a jól ismert zene.Mindenki feláll, a szívem pedig még hevesebben kezd el dobogni. Nem, nem, nem. Még csak egy gyerek vagyok. Nem nősülhetek még. Még nem is éltem. Még nem állok rá készen. Más dolgokat is me kell még tennem, mielőtt családot alapítok.
Elkezdetem pánikolni, és a kezeimet nézztem. Nem csak remegnek, nem is az én kezeim. Ezek nem lehetnek az én kezeim. Ezek a kezek egy gyerekhez tartoznak, egy kisgyerekhez, a zakó túl nagy rá, mintha felvette volna az apjáét. Ez én vagyok? Mi történik? Körbenézek. A pánikot és a félelmet érzem a mellkasomban. Kiáltani akarok, és elmenekülni,de amikor el akarok fordulni a templom ajtaja kinyílnak és elkezdődik a jól ismert zene.Mindenki feláll, a szívem pedig még hevesebben kezd el dobogni. Nem, nem, nem. Még csak egy gyerek vagyok. Nem nősülhetek még. Még nem is éltem. Még nem állok rá készen. Más dolgokat is me kell még tennem, mielőtt családot alapítok.
Hirtelen felébredtem. A verejték ömlött rólam. Eszeveszett ritmusban vettem a levegőt.Rémálom. Csak egy rémálom volt. Ujra lehunytam a szemeimet, és akkor vettem észre, hogy könycseppek vannak az arcomon. Nagy levegőt vettem, próbálva normál tempóba állítani a szívverésemet Még mindig azt a pánikot érezztem, mint az álmomban az oltár előtt, még mindig érezztem azt a félelmet, ami megbénította, minden egyes izmomat .
Lehet, hogy ez egy jel?Az tény, hogy még nem állok készen, egy ilyen lépésre, de szeretem Danielle-t, igaz? Szeretem őt, és nem kéne, hogy megrémítsen az a tény, hogy elvegyem őt feleségül. Boldognak kéne lennem emiatt, a gondolat miatt, hogy életünk végéig együtt lehetünk, amíg a halál el nem választ. De nem tudok. Látom őt egy gyönyörü fehér mennyasszonyi ruhában, de mégis olyan messzire akarok futni tőle, amennyire csak lehet.
Csak 19 vagyok, még annyi mindent meg kell tennem, mielőtt megnősülök. Nem is éltem igazi életet. Amióta elkezdtem dolgozni vele vagyok. Amióta egy felnőtt életet kezdtem élni, 17 évesen.
Istenem...
Csak 19 vagyok, még annyi mindent meg kell tennem, mielőtt megnősülök. Nem is éltem igazi életet. Amióta elkezdtem dolgozni vele vagyok. Amióta egy felnőtt életet kezdtem élni, 17 évesen.
Istenem...
Nem is voltam tinédzser Gyerekkorból felnőttbe léptem. Olyan életet kezdtem el élni, amelynek még nem lett volna szabad megtörténnie. Nem jártam főiskolára, nem volt egyetlen komoly kapcsolatom sem, csak dolgoztam. Ez lett az életemből.
Munka, munka, munka.
Az élet nem állhat csak ennyiből. Még mindig fiatal vagyok. Nem számít, hogy milyen komolyan is veszem a dolgokat, akkor is fiatal vagyok. Elképzelem magam Danielle mellett, és olyan dologra jöttem rá, amit mindig is tudtam csak nem akartam elfogadni...ő már felnőtt
Neki megvolt az az élete, amit én elszalasztottam. Már készen áll valami olyasmire, amire én még nem, mindig is előttem fog járni, mert ő megtapasztalt olyan dolgokat, amelyeket én nem. Sosem leszünk egyformák.
Most, hogy belegondolok a jövőnkbe, és hogy ez mit is jelent a számomra, rájövök, hogy a korkülömbség igenis számít. Sosem lehetek az, akire neki szüksége van, mert valami hiányzik az életemből, és sohasem kaphatom meg, ha vele vagyok. Vagy bárki mással...jelenleg Először is ki kell élveznem az életet, mielőtt megosztanám azt valaki mással.
Nem állok készen a házasságra. De ha arra gondolok, arra a sok évre ami még előttem áll, ugyanúgy megrémülök. Mégis mit tudnék még elérni? Valóra vállt az álmom, abban élek...de még mindig fiatal vagyok. Az egészhez nem kellett csak két év. Mit fogok csinálni az elkövetkezendő 50 évben. Ezt nem csinálhatom örökké. Mi lesz velem?
Mindent megtettem már, ugyanakkor mégis úgy érzem, hogy semmit sem.
Ezt miért nem tudatosítottam korábban? Miért nem láttam korábban? Miért nem szólt senki sem, hogy így elsietem a dolgokat? Minden olyan gyorsan történt, most pedig nem tudom megállítani azt, így össze fogok törni
Meg kell állnom. Ezt nem csinálhatom tovább. Nem akarok ilyen lenni. Felállok az ágyról, és mobilom után nyúlok. Ugyanaz a dolog jár a fejemben, újra és újra.Véget kell ennek vetnem. Kikeresem a telefonszámát. Itt van. Az egész testem remeg, a térdeimen vagyok. Nehéz levegőt vennem, abban sem vagyok biztos, hogy megtudom ezt tenni. De muszály. Nem élhetek így tovább, minden rossz irányba halad.Tönkreteszem magam, ha ezt nem állítom le.
Azonnal felvette, és olyan vidámnak tünt. Még mindig szeretem őt,de most már tudom, hogy nem lehetek vel. Nem lehet. Nem én vagyok a megfelelő a számára, és sosem leszek az.
- Dani...beszélnünk kell. Ide tudnál jönni, kérlek? -kérdeztem halkan.
- Minden rendben van? Fura vagy -kérdezte, engem medig azonnal elönt a fájdalom, amint belegondolok, hogy mit kell vele tennem?De ez a legjobb. Neki és nekem is. Olyan valakire van szüksége, aki megadja neki, amit megérdemel, olyas valaki, aki egy "szinten" van vele. Nem olyanra, aki fontos dolgokat hagyott ki belőle.
Tényleg szeretem őt, a legjobbat akarom neki, és tudom, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem tudok neki megadni. Hiszen itt van előttünk a világkörüli turné, és más kötelezettségek. Hogyan lehetnék így vele?
Szüksége lesz rám, de én nem leszek mellette Ez mégis milyen kapcsolat lenne?
- Igen, minden rendben. Csak kérlek gyere ide. -könyörögtem neki
- 5 perc és ott vagyok. -válaszolta, én pedig bólintottam, még ha nem is látta. Majd letettem.
Fájdalmas lesz, és nehéz de ez a legjobb. Nem lehetek úgy vele, ha közben azokra a dolgokra gondolok, amelyeket nem éltem meg az életemben. Csak még jobban megbántanám, ha nem fejezném be most a dolgokat, magamat is úgyanúgy megsebezném.
Még mindig a földöt térdepeltem, amikor csengettek. Néhány pillanatba beletelt, mire felálltam és elindultam kinyitni az ajtót. Nem tudom biztosra, hogy mennyi ideig tartott, de amint sikerült kinyitnom az ajtót, az aggódó szemeivel találtam szembe magam. Nem nézhetek ki valami jól, ha ilyen szemekkel nézz rám.
- Liam, mi a baj? Olyan sápadt vagy, akár csak egy szellem. -mondta, amint belépett a lakásba. Mögötte lépkedtem, bezártam az ajtót. Minden egyes lépéssel, egyre jobban félek. Ez a helyes dolog, mindekettőnk számára. Jobbra van szüksége, valaki olyanra, aki olyan mint ő.
Nagy levegőt vettem, mielőtt belevágtam. Véget kell ennek vetnem. Szakítanom kell Danielle-el...és pont ezt fogom teni.
Munka, munka, munka.
Az élet nem állhat csak ennyiből. Még mindig fiatal vagyok. Nem számít, hogy milyen komolyan is veszem a dolgokat, akkor is fiatal vagyok. Elképzelem magam Danielle mellett, és olyan dologra jöttem rá, amit mindig is tudtam csak nem akartam elfogadni...ő már felnőtt
Neki megvolt az az élete, amit én elszalasztottam. Már készen áll valami olyasmire, amire én még nem, mindig is előttem fog járni, mert ő megtapasztalt olyan dolgokat, amelyeket én nem. Sosem leszünk egyformák.
Most, hogy belegondolok a jövőnkbe, és hogy ez mit is jelent a számomra, rájövök, hogy a korkülömbség igenis számít. Sosem lehetek az, akire neki szüksége van, mert valami hiányzik az életemből, és sohasem kaphatom meg, ha vele vagyok. Vagy bárki mással...jelenleg Először is ki kell élveznem az életet, mielőtt megosztanám azt valaki mással.
Nem állok készen a házasságra. De ha arra gondolok, arra a sok évre ami még előttem áll, ugyanúgy megrémülök. Mégis mit tudnék még elérni? Valóra vállt az álmom, abban élek...de még mindig fiatal vagyok. Az egészhez nem kellett csak két év. Mit fogok csinálni az elkövetkezendő 50 évben. Ezt nem csinálhatom örökké. Mi lesz velem?
Mindent megtettem már, ugyanakkor mégis úgy érzem, hogy semmit sem.
Ezt miért nem tudatosítottam korábban? Miért nem láttam korábban? Miért nem szólt senki sem, hogy így elsietem a dolgokat? Minden olyan gyorsan történt, most pedig nem tudom megállítani azt, így össze fogok törni
Meg kell állnom. Ezt nem csinálhatom tovább. Nem akarok ilyen lenni. Felállok az ágyról, és mobilom után nyúlok. Ugyanaz a dolog jár a fejemben, újra és újra.Véget kell ennek vetnem. Kikeresem a telefonszámát. Itt van. Az egész testem remeg, a térdeimen vagyok. Nehéz levegőt vennem, abban sem vagyok biztos, hogy megtudom ezt tenni. De muszály. Nem élhetek így tovább, minden rossz irányba halad.Tönkreteszem magam, ha ezt nem állítom le.
Azonnal felvette, és olyan vidámnak tünt. Még mindig szeretem őt,de most már tudom, hogy nem lehetek vel. Nem lehet. Nem én vagyok a megfelelő a számára, és sosem leszek az.
- Dani...beszélnünk kell. Ide tudnál jönni, kérlek? -kérdeztem halkan.
- Minden rendben van? Fura vagy -kérdezte, engem medig azonnal elönt a fájdalom, amint belegondolok, hogy mit kell vele tennem?De ez a legjobb. Neki és nekem is. Olyan valakire van szüksége, aki megadja neki, amit megérdemel, olyas valaki, aki egy "szinten" van vele. Nem olyanra, aki fontos dolgokat hagyott ki belőle.
Tényleg szeretem őt, a legjobbat akarom neki, és tudom, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem tudok neki megadni. Hiszen itt van előttünk a világkörüli turné, és más kötelezettségek. Hogyan lehetnék így vele?
Szüksége lesz rám, de én nem leszek mellette Ez mégis milyen kapcsolat lenne?
- Igen, minden rendben. Csak kérlek gyere ide. -könyörögtem neki
- 5 perc és ott vagyok. -válaszolta, én pedig bólintottam, még ha nem is látta. Majd letettem.
Fájdalmas lesz, és nehéz de ez a legjobb. Nem lehetek úgy vele, ha közben azokra a dolgokra gondolok, amelyeket nem éltem meg az életemben. Csak még jobban megbántanám, ha nem fejezném be most a dolgokat, magamat is úgyanúgy megsebezném.
Még mindig a földöt térdepeltem, amikor csengettek. Néhány pillanatba beletelt, mire felálltam és elindultam kinyitni az ajtót. Nem tudom biztosra, hogy mennyi ideig tartott, de amint sikerült kinyitnom az ajtót, az aggódó szemeivel találtam szembe magam. Nem nézhetek ki valami jól, ha ilyen szemekkel nézz rám.
- Liam, mi a baj? Olyan sápadt vagy, akár csak egy szellem. -mondta, amint belépett a lakásba. Mögötte lépkedtem, bezártam az ajtót. Minden egyes lépéssel, egyre jobban félek. Ez a helyes dolog, mindekettőnk számára. Jobbra van szüksége, valaki olyanra, aki olyan mint ő.
Nagy levegőt vettem, mielőtt belevágtam. Véget kell ennek vetnem. Szakítanom kell Danielle-el...és pont ezt fogom teni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése