2.rész

-  Darcy szemszöge:

"Más dolgok megváltoztatnának bennünket,de mindig a családdal kezdődünk és végződünk"

Néhány hónappal később...

"Oh, how I wish that was me!" -énekelte a kishúgom, miközben körbetáncolta a szobát, teljesen felpörögve. Csak mosolyogtam rajta, miközben összeszedtem mindent ahhoz, hogy elindulhassunk a zeneboltba.
Lizzie, a kishúgom jelent számomra mindent. Jobban szeretem őt mindennél és mindenkinél ezen a világon, és az, hogy ilyen boldognak láthatom, engem is azzá tesz. Hiszen csak is ezt szeretném: boldogságot, mosolygást.
Most 9 éves, és ő a legédesebb kislány az egész világon, a világos szőke, enyhe hullámos hajával, a piros arcával, az imádnivaló mosolyával, a kis réssel az első két foga között, és a gyönyörü hosszú szempilláival, amelyek tökéletesen közrefogják zöld szemeit.

Nekem kell rá vigyáznom, mivel anya a munkája miatt szinte sosincs itthon...ő geológus, és már normálisnak számít a számunkra ha a munkája miatt hetekig nem látjuk, mivel valamilyen idegen helyeken tartózkodik. Imádja azt, amit csinál, de ugyanakkor utálja is, mivel emiatt szinte sosem lehetünk együtt. Alig látjuk őt, és mióta apánk elhagyott minket, amikor Lizzie megszületett, csak Lizzie és én maradtun egymásnak.
Olyan értelemben jó életünk van, hogy nem szenvedünk hiányt semmilyen anyagi dologban. De ennek az az ára, hogy nem láthatjuk anyát. Már főiskolán lehetnék, de ez az év még a szokásosnál is zsúfoltabb anyának. Ezért úgy döntöttem, hogy halasztok egy évet, hogy vigyázhassak a húgomra. Senkiben sem bízok olyan értelemben, hogy bárkire is rábízzam, így inkább meghozztam ezt az "áldozatot".
Amúgy is fiatal vagyok még, a magam 18 évével.

- Ahh, el sem hiszem, hogy találkozni fogok velük! Köszi, köszi. -ölel meg, fejét a hasamba fúrva.
- Inkább Carter-nek kellene megköszönnöd, hiszen ő volt az, aki elintézte ezt nekünk. -válaszoltam, letérdepelve elé, így egy magasságban lehetünk.
- Indulás Darcy, alig várom, hogy találkozhassak Liam-el. Nem várathatom meg a jövőbeni férjemet. -hadarja, majd megragadja a kezem és elkezd kifelé húzzni.
Kisiettünk a házból, és a kocsi felé vettük az irányt, hogy elinduljunk a boltba, ahol a legjobb barátom, Carter már biztosan vár ránk. Lizzie-t viszem egy dedikálásra, amit a kedvenc bandája, a One Direction tart. Választásom sem volt tiltakozni ez ellen, hiszen a húgom hónapok óta a megszállotjuk lett.
Most van az első dedikálása az új albumuknak, és Carter családjának a boltjában csinálják. Ez azt jelenti, hogy ezúttal mi is résztvehetünk rajta. Annyira izgulok Lizzie miatt, de abban biztos vagyok, hogy az izgalmam nyomába sem érhet az övének. Igazán szereti ezt az öt srácot. A kedvence Liam Payne, a srác az elragadó barna szemekkel, édes mosollyal. Lizzie meg van róla győződve, hogy egyszer a felesége lesz, nem törődve a 10 év korkülömbséggel.
Az odaúton szintén őket hallgattuk. Miinden számukat hallottam már, és valamennyire "ismerem" is őket, mivel Lizzie-nek segíteni szoktam adatokat keresni róluk. Nem akarom, hogy felügyelet nélkül használja a netet ilyen fiatalon. A legjobban vicces videókat szeret róluk nézzni a YouTube-on.

Odaértünk a bolthoz, és odabent már megszámlálhatatlanul sok rajongó várakozott. Nehéz megtalálnom Carter-t ennyi tengernyi ember között, plusz Lizzie kezét sem engedhetem el.
Annyi tinédzser lány van itt, sírnak, zokognak. De azért van itt pár srác is, akik ugyannyira izgatottak, mint a lányok.
- Carter! -kiáltom el magam, amikor végre megpillantom a legjobb barátomat. Szegény srác, látom rajta, hogy bármikor felrobbanhat. Nem az erőssége a türelem.

- Darcy. -kiáltja el magát ő is. Látom, hogy örül annak, hogy végre egy ismerős arcot is láthat. -Végre, hogy itt vagytok. Sajnos, várnunk kell a végéig. Hogyha előre engedlek titeket, biztos vagyok benne, hogy ezek a lányok megölnek, és nem lesz gyors halálom. -mondta, majd megölelt. Ezután lehajolt Lizzie-hez, és felvette az ölébe, hogy őt is megölelje. - Hogy vagy hercegnő? Izgulsz már? -kérdi.
Igazából Carter az egyetlen olyan személy, akiben megbízom annyira, hogy vigyázzon a húgomra, amikor én nem tudok, ami nem túl gyakori. Mindig is barátok voltunk, együtt nőttünk fel, szomszédok voltunk, együtt kezdtük a sulir. De most, hogy eldöntöttem halasztok egy évet, elváltak az útjaink, ő hangmérnök-nek tanul. Ez a bolt a szülei tulajdona, így a zene mindig is az élete része volt.
- Igen! Köszönöm Carter, most még jobban szeretlek. -válaszolta.
- Jobban, mint Darcy-t szereted? -kérdezte. Mindig ezt kérdezi, de a válasz sosem változik.
Erre Lizzie csak megrázta a fejét. -Az lehetetlen. Soha senkit nem fogok jobban szeretni, mint Darcy-t. -ezen mindig elmosolygok.
- Még Liam-et sem? Hallottam, hogy épp barátnőt keres, és lehet, hogy pont te leszel az a szerencsés. Akkor mi lesz? -kérdezi Carter fülig érő mosollyal.
- De én még túl fiatal vagyok, hogy férjhez menjek. Várni fog rám, ugye Darcy? -nézz rám, mire én csak elmosolygom magam, és bólintok egyet. -Látod?
Carter csak nevet rajta, de nem teszi le. Tudom, hogy a barátom annyira imádja őt, amennyire én.

Abban a pillanatban, amikor az autó megérkezett a fiúkkal a lányok megőrültek, így messzebb kellett vinnem Lizzie-t. Nem szeretném, ha valami baja lenne.
Segítettem Carter-nek lecsendesíteni a tömeget, de lehetetlen, így ezt a biztonságiakra bíztuk.
A fiúkat sehol sem látom, csak egy magas férfit, aki próbálja távoltartani a rajongókat, hogy a srácok utat nyerhessenek. Hamarosan el is kezdődött az autógrammosztás.
Lizzie egy helyben ugrál az izgalomtól, de szerencsére türelmes. Tudja, hogy ő is sorra kerül majd.
Felveszem az ölembe, így láthatja, hogy mi történik. Egy óra múlva, végre már a fiúkat is láthattuk. Mindannyian olyan cukik, mint a képeken és videókon. A rajongók sírtak és sikítottak mellettünk.
- Mi van velük Darcy? -kérdezte, de nem igazán értettem, hogy mit akar ezzel. -Miért sírnak? Nem tudják, hogy csúnyák, amikor sírnak. Igy nem fognak a fiúknak tetszeni. -mondta, én pedig elnevettem magam.
A mellettünk álló lány is elnevette magát ezen a kijelentésen. Lizzie kissé zavardotton nézett, mintha nem értené, hogy ez miért is vicces a számunkra. De nem tehetek róla. Ez a kilenc éves kislány jobban kontrolárja magát, mint egy 18 éves.

Ránézek a fiúkra, és látom, hogy milyen fáradtak, de még mindig rengetegen várakozunk. Megpróbálom elképzelni, hogy milyen lehet ennyire híresnek lenni, mindig körbevéve hisztérikus rajongókkal. Mindig kedvesnek lenni azokhoz, akik zokognak előttük, vagy azokhoz akik cseppet sem kedvesek.
Fárasztó lehet....ők pedig mindezt megteszik értünk, olyan lányokért, mint Lizzie, hogy egy perc boldogságot okozhassanak.
Azért sajnálom is őket. Ez az ára annak, hogy híresek, én ezt nem bírnám sokáig.
Néhány óra múlva, végre rajtunk a sor, Lizzie pedig annyira izgul, hogy én is izgulni kezdek.
Lizzie ment oda elsőnek, én pedig megálltam, hogy láthassam. Cukibbak, mint hittem. Mindegyikük valamiért különleges, és már megértem, hogy miért esik beléjük oly sok lány, anélkül, hogy ismernék őket.
Harry-nek van az az elragadó mosolya a gödröcskékkel, szép szemekkel. Niall úgy mosolyog, hogy azt hiszed a világ egy tökéletes hely. Zayn körül ott az a különleges "burok" ami arra kéztet, hogy meg akard ismerni, hogy megtud a titkait. Louis-nak a huncut szemei, amelyek imádnivaló mulatságokat igérnek...és Liam....amikor ránézek, nem tudom, hogy mit gondoljak. Aranyos, elragadó mosollyal. Valami különleges van körülötte.

Mindannyian kedvesek Lizzie-hez, aki tökéletesen viselkedik körülöttük. Látom, hogy mindannyiukat elvarázsolta, még a biztonságiak is mosolyognak. De ők biztosan csak azért, mert mi vagyunk az utolsók, ami azt jelenti, hogy itt mára már végeztek.
Odaadom a CD-met, és mindnyájan aláírják, nem nagyon figyelnek rám. Lizzie-re figyel mindenki, én pedig ezért nem tudom abbahagyni a mosolygást...ő az én húgom. Amikor odaértem Liam-hez, Harry megkérte Lizzie-t, hogy énekeljen nekik valamit, így Liam is Lizzie felé fordult. Igy már jobban láthatom őt, és azonnal észreveszem a karikákat a szeme alatt, azt, hogy mennyire aludni szeretne már. Minden azt mutatja, hogy mennyire fáradt, én pedig valamiért felelősnek érzem magam azért, amiért ennyire feltartjuk őket.
- Sajnálom. -mondom ki, gondolkodás nélkül.
- én is sze...Tessék? -kérdezi, majd felnézz rám, és a pillantásunk most először találkoznka.  Meglepettséget és összezavarodást látok a szemében.
- Igen, én csak sajnálom. Biztosan nagyon fáradt lehetsz, ezt csinálni nem lehet könnyü. Sajnálom, hogy mi, rajongók ennyi sok időt és energiát elveszünk. -magyarázom, ő pedig folyamatosan meglepve nézz engem, mintha még sosem hallott volna ilyesmit.
- Uh...minden rendben.  Szeretjük a rajongóinkat, és ez a minimum. -válaszolja.
- Igen, de még ha szereted is, akkor is nagyon nehéz lehet. Most is nagyon kimerült lehetsz, de ennek ellenére, olyan kedves vagy a húgomhoz. Igazán csodálatraméltó minden, amit csináltok. -mondtam.
Eközben Lizzie tovább énekelt és táncolt a többieknek, akik nem is figyeltek ránk. Liam tovább nézett a szemeimbe, majd néhány másodperc múlva elmosolyogta magát. Ez a mosoly más volt, nem olyan, amilyet a többi rajongó felé szokott küldeni, ebben volt valami személyes.
Lizzie befejezte az előadását, és mindenki tapsolni kezdett, beleértve Carter-t is, valamint a biztonsági őrt. Megtöröm a szemkontaktust Liam-el, és a húgom felé nézek. Nem is figyelek oda, amikor Liam aláírta a CD-met, majd visszaadta nekem, mert figyelnem kellett a húgomra, aki nemtudta abbahagyni a mosolygást.
A biztonságiak szólnak, hogy itt az ideje indulni, igy búcsút intettünk a fiúknak.
Valahogy sejtem, hogy Liam mit írhatott a borítómra, és hogy ez milyen mértékben fogja megváltoztatni az életemet.