7.rész

Felteszem még ezt az utolsó részt, de aztán azt hiszem, hogy abbahagyom ezt a blogot.
Nem látom értelmét, hogy tovább írjam, ha lassan egy hét elteltével is csak 1 kommentet kaptam, amit persze nagyon köszönök!


Liam szemszöge:

“A kedvesség az a nyelv, amelyen a süket hallani tud, a vak pedig látni.”

Darcy-t figyeltem, de ő kerülte a tekintetemet, és tudtam, hogy szándékosan csinálta. Niall-t használja arra, hogy távol maradjon tőlem, amiért egy részem nem igazán örül ennek a viselkedésének, a másik viszont valamilyen megmagyarázhatatlan ok folytán mégis boldog miatta. Nem azt mondom, hogy egy falat húzott fel kettőnk közé, de valamiért el lök magától, én pedig tudni akarom, hogy miért.

Meglep az a túlzott empatikusság ami benne van. Olyan könnyen keresztül látott rajtam, holott normálisan az emberek nem igazán veszik észre azt, hogy hogyan is hatnak rám bizonyos dolgok, mert magamra varázsolok egy mosolyt és az emberek máris azt hiszik, hogy minden rendben és mindennel elégedett vagyok.
De ez igaz is....hálás vagyok ezért a remek lehetőségért, amit kaptam, hogy az vagyok aki, de ugyanakkor túl sok az az áldozat amit meg kellett hoznom ezért az életért. Néha csak úgy elönt miatta a szomorúság és az üresség. De akkor is mosolygok, így a rajongók az gondolják, hogy én vagyok a legboldogabb és legelégedettebb ember a világon.
De Darcy átlátott az álcámon, azon a napon kiismert, amikor találkoztunk. Látta, hogy mennyi súly nehezedik a vállamra, és hogy mennyire fáradt vagyok. Annyi sok rajongó közül, egyedül ő vette észre.
Nem ő a legnagyobb rajongónk, de ő a legkülönlegesebb...legalábbis a számomra.

Mosolygok, amint azt figyelem, ahogyan Niall-nek segít kipakolni az összes kaját a tálcára, amit készül elfogyasztani teljesen egyedül.
Ez a fiú kifoszt minden kajámból, és simán hagy éhen halni. Este muszáj leszek elugrani a sarki kisboltba.
Minden alkalommal, amikor Darcy elmosolyodik semmi más nem látszik az arcán csakis a kedvesség és az őszinteség, olyan, mint aki sosem tudna bántani senkit sem. Látszik rajta, hogy nagyon érett lány, de ugyanakkor rengeteg ártatlanságot látok a szemében, és azon tűnődöm, hogy vajon milyen lehet az élete.  A kapcsolata a húgával egyszerűen lenyűgöző, és lefogadom, hogy minden anya azt szeretné, hogy a gyerekei ennyire szeressék egymást.
Azt látva, ahogy Darcy Lizzie-re néz, arra késztet, hogy felhívjam a nővéreimet, és elmondjam, hogy mennyire sajnálom azt, hogy annyi sokat kell távol lennem. Látszik, hogy a húga a legfontosabb a számára.
Rájöttem, hogy annyi mindent megszeretnék róla tudni, amennyit csak lehet. Oly sok kérdés van, amit felszeretnék tenni. Nem csak elkápráztat, de ugyanakkor ösztönöz is engem.
- Kész vagy? -fordult felém Niall, majd Darcy is, és akkor jöttem rá, hogy elfelejtettem leönteni a teát, így jobb lesz, ha újra felforralom a vizet.
- Nem, sajnálom. Elvonták a figyelmem. -válaszoltam, mire Niall egy huncut mosollyal az arcán nézett rám, de Darcy elfordította a fejét. Vajon tudja, hogy ő vonta el a figyelmemet, mert folyton csak azok a kérdések járnak a fejemben, amelyeket felszeretnék tenni neki?
- Akkor én előremegyek ezekkel? Majd Darcy segít neked, nem? -mondta Niall, és a megpakolt tálcára mutatott a kezében.
- Persze, semmi baj. -válaszolta Darcy, de a hangja nem tünt annyira magabiztosnak, lefogadom, hogy ideges. A fiú csak csak bólintott, és elindult kifelé az ajtón, de az utolsó pillanatban visszafordult és rám kacsintott még mielőtt Darcy megláthatta volna.
- Hol tartod a bögréket? Vagy inkább teáscsészét használsz? -kérdezte, miközben a kezeit tördelte, én pedig annyira aranyosnak találtam ezt a kis tettét.
- A csésze jó lesz, és ott vannak a szekrényben mögötted. -válaszoltam, mire megfordult és elindult a szekrény felé, így én is nekiláttam a tea elkészítésének.
Néhány másodperc múlva már ott állt mellettem néhány csészével, így elkezdtük mindegyikbe beletenni a tea filtereket. Ha pedig már itt maradtunk kettesben, úgy gondoltam, hogy pont jó az időzítés ahhoz, hog feltegyek néhány kérdést.

- A mamád nem tölt túl sok időt veletek, ugye? -kérdeztem meg újra kezdésként azt, amit már egyszer megemlített.
- Geogólis, így rengeteg időt kell külföldön töltenie. Van, hogy két hónapig nem is látjuk. -magyarázta, én pedig megszerettem volna kérdezni, hogy pontosan mit is csinál egy geológus, de nem akartam hülyének tünni előtte. Azt majd később megtudja.
- Mi van az apukáddal? -kérdezősködöm tovább. Láttam, hogy egy pillanatra megfeszültek az izmai, de próbált úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, de láttam rajta, hogy pont belekérdeztem a közepébe.
- Elhagyott bennünket, amikor Lizzie megszületett. Nem tudom, hogy merre van most, vagy hogy mit csinál és nem is érdekel. -válaszolta, a hangja pedig hideg volt és durva. Nyilvánvaló, hogy nem bocsájtott meg az apjának.
- Sajnálom, nem akartam...
- Semmi baj. -vág a szavamba. -Nem tudhattad, és csak...nem tudom megbocsájtani neki, amiért elhagyta Lizzie-t. Az nem érdekel, hogy elhagyott engem és anyát, de otthagyta a húgomat, aki akkor még csak pár napos volt. El sem tudod képzelni, hogy milyen nehéz volt elmondania anyának és nekem, hogy az apukája elment és soha többé nem jön vissza. Hogy magyarázod meg ezt egy két éves gyereknek? -kérdezte, de tudtam, hogy ez csak egy amolyan költői kérdés volt.
- Sajnálom...én csak...inkább már befogom. -folytatta tovább.

Mielőtt észrevette volna, hogy mit is csinálok, megfogtam a kezét és megszorítottam azt. Rám nézett, én pedig azonnal tudtam, hogy hátrébb kellene lépnem, de nem tudtam. Tetszik, hogy elmondott nekem ilyen személyes dolgokat, annak ellenére, hogy alig ismerjük egymást. Azt akarom, hogy tudja, bízhat bennem.
- Minden rendben. Elmondhatsz nekem ilyen dolgokat, és megértem, ha nem tudsz megbocsájtani az apádnak. Valószínüleg én sem tudnék, ha a te helyedben lennék. -válaszoltam, anélkül, hogy elengedtem volna a kezét. A szemei az enyémekbe mélyedtek, és láttam a hálát a szemeiben.
- Köszönöm. -suttogta. Nem akartam őt elengedni, tetszett ahogyan a keze összefonódott az enyémmel, jó érzés volt érezni a bőre melegét.
- Vissza kéne mennünk. -szólalt meg néhány másodperc múlva, de mégis úgy tűnt mintha percek teltek volna el. Mert amíg a kezét fogtam, olyan volt, mintha megállt volna az idő körülöttünk.
- Igen. -válaszoltam, de még mindig nem engedtem el a kezét, mire ránézett a kezünkre, ezzel is azt jelezve, hogy ideje lenne elengednem azokat. Végig szaladt rajtam a hideg, amint távolabb lépett és kihúzta a tenyerét a szorításomból.
Hogy eltereljem a figyelmemet erről az érzésről, kerestem egy tálcát és rápakoltam a bögréket, majd elindultunk a nappaliba, ahol már mindenki nagyon jó szórakozott. Harry, Louis Lizzie és Brit nagyon jól elszórakoztak együtt. De hát ezen nem is csodálkozom, hisz Lious és Harry még maguk is olanok, mint két hatalmas gyerek. A kutyám már most beleszeretett Lizzie-be, és látszik, hogy a fiúk is odavannak érte. 

A délután további része nagyon gyorsan elszaladt. Lizzie addig játszott Brit-el, amíg szegény már nem bírta tovább, és elaludt. Ezek után Lizzie teljes mértékben ránk figyelt. Rengeteg kérdéssel letámadott minket. Azt észrevettem, hogy a kedvenc témája az állatok. Rengeteg kérdezett azokról az állatokról, amelyeket eddig a kezünkben tartottunk, ő pedig képeket látott róla. 
Egész idő alatt nem volt lehetőségem arra, hogy kettesben beszélgessek Darcy-val. Mindig csak Lizzie-re figyelt, büszkén mosolygott rá, amikor valami okosat kérdett tőlünk, vagy amikor bocsánatot kért, ha úgy gondolta, hogy egy kérdéssel túl messzire ment.
Még annyi kérdés van bennem is, annyi minden tudni szeretnék még, de szinte figyelembe sem vesz, ez pedig feldühít. Lizzie ennivaló, és mindannyian jól szórakozunk, de a fő ok, amiért meghívtam őket ide, az az volt, hogy ismét lássam Darcy-t és jobban megismerjem, de ő egyáltalán nem könnyíti meg a dolgomat.
Talán azért, mert van barátja. 
Talán észrevette, hogy én másképp próbálok közeledni felé, mint a többiek, és ezért megpróbál távol tartani magától, mert nem szeretne megbántani.
De...de én tudom, hogy valami történt a konyhában kettőnk között, amikor kettesben voltunk. Amikor megfogtam a kezét és belenéztem a szemeibe láttam valamit.
Talán pont az az oké, hogy eltol magától.
- Liam. -szólít meg Lizzie mosolyogva. -A mai nap után, még mindig te vagy a kedvencem. -mosolygott tovább ennivalóan.
- Mi? Azt hittem, hogy én vagyok a kedvenced? -tiltakozott Harry gyerekesen.
- Nem, Liam a kedvencem. De te vagy Darcy kedvence, igaz? -folytatta, mire Harry Darcy-ra nézett, és azt az ellenálhatatlan mosolyt küldte felé, amelytől minden csaj azonnal a lábai elé veti magát.Valamiért megfeszültek az izmaim, felakartam állni és tenni valamit, hogy letöröljem azt az idétlen vigyort a képéről.
- Tényleg? -kérdezte a szemöldökét húzogatva, mire Darcy fülig elpirult.
- Igen, de az nem ugyanaz. Tudom, hogy Liam majd egyszer a férjem lesz, de Darcy-nak te nem ilyen formában vagy a kedvence. Most nem érdeklik a kapcsolatok, azt mondja nincs rá ideje, igaz Darcy? -folytatta tovább a kislány, mire a nővére még vörösebb lett.
- Lizzie, nem hiszem, hogy ez érdekelné őket. -bökte meg Darcy a kishúgát, mire az bocsánat kérően nézett rá.
- Akkor most nincs barátod? -kotnyeleskedett Harry tovább, én pedig kéztetést éreztem arra, hogy betapasszam a száját.
- Nem. Tegnap egy fiú elhívta randira, amikor a fagyizóban voltunk, de ő nemet mondott. Anya azt mondta, hogy azért, mert Darcy Carter-be szerelmes, még akkor is, ha ő ezt nem akarja bevallani. De ez szerintem butaság, Carter olyan, mint a testvérünk. -válaszol Lizzie a nővére helyett, mire úgy tünt, hogy Darcy most legszívesebb egy gödröt ásna a szoba közepén és betemetné saját magát.
- Lizzie, kérlek. -könyörgött, mire Lizzie elhalgatott.
Nem tudtam levenni a szemem Darcy-ról, és azon gondolkodni, hogy miért. Miért mondja azt, hogy nincs ideje egy kapcsolatra? Miért nem keres magának egy barátot, ahogyan bármelyik másik lány tenné? Ki az a Carter?
Legalább egy dolgot biztosra tudtam, az pedig azt, hogy most nincs barátja.
- Nos, ha úgy döntesz, hogy mégis szeretnél egy barátot, választhatsz hármunk közül. Louis és Zayn foglaltak,tehát ők kilőve. A lehetőségeid tehát Niall, Liam, és én. -folytatta Harry, mire Darcy még pirosabb lett, ha az egyáltalán lehetséges. Láttam a kis göndörkén, hogy élvezi azt, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hozta szegény lányt. -De mindannyian tudjuk, hogy engem fogsz választani, igaz? -tette hozzá.
- Harry, elég. -szólok rá ezúttal. Nem tetszett az, amit mondott, és az sem, amilyen helyzetbe hozta Darcy-t.
Felnézett rám, és hálásan mosolygott, majd ezek után Harry-re nézztem, aki értelmetlen ábrázattal nézett rám. Látszott rajta, hogy nem érti mi ütött belém.
- Sajnálom Darcy, túl messzire mentem. -kért bocsánatot.
- Semmi baj. Ugy gondolom, hogy ideje lenne mennünk. Már elég későre jár. -mondta, én pedig tiltakozni szerettem volna. Néhány dolgot már megtudtam róla, de azok távol állnak azoktól, amelyeket valóban tudni akarok. Nem akarom, hogy elmenjen.
- Talán jövőhéten csinálhatnánk valamit. -mire Darcy megfordult és meglepetten nézett rám. - Persze a húgoddal együtt. -tudtam, hogy nem vagyok tisztességes, mivel Darcy-t két fal közé állítottam. 
- Kérlek Darcy, kérlek. -könyörgött ugrándozva, és tudtam, hogy Darcy abban a pillanatban belement, ahogy lehunyta a szemeit és egy mélyet sóhajtott. Már előre mosolyogtam a válaszán.
- Rendben. -egyezik bele, mire Lizzie még inkább ugrándozni kezdett, de legszívesebben én is azt tettem volna.