Payzer One Shot! - Goodbye

Sziasztok!
Most csak egy One Shot-al jövök..állítólag Liam és Danielle szakítottak, amit én valamilyen szinten sajnálok, mivel aranyosak voltak és Liam is boldognak tűnt mellette, de valamilyen szinten örülök is neki.Szerintem már nem volt igazi a kapcsolatuk, legalábbis már nem volt olyan mint az elején, a múltévi szakítás óta. 

Danielle szemszöge:

"Néha az embernek szakítania kell a múltjával, hogy legyen jövője. Ezt soha nem könnyű megtenni. Ez az egyik különbség a túlélők és az áldozatok között. Elengedni azt, ami volt, hogy túlélje azt, ami van."

A búcsúzkodás bonyolult. Fájdalmas és általában a legrosszabbkor következik be. Kiszakíthatja a szívedet és olyan sírásra késztethet, hogy a könnyeidtől szinte nem látsz tisztán. De a búcsú mindig okkal történik, és minden sötétség után felkel a Nap.Fogalmam sem volt róla, hogy merre tartok de abban biztos voltam, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy gondolkodjak.


Búcsút inteni olyan dolog, amit minden nap megteszünk. Kezdve a reggeli büféstől aki a kávédat készítette, az anyukádig akinek az éjszaka közepén írsz egy SMS-t, csak hogy megnyugodjon, hogy minden rendben. Sosem gondolkodunk azon, hogy miért is köszönünk el valakitől, hogy tudjuk, hogy másnak újra megtesszük, ha nem is ugyanattól a személytől, akkor valaki mástól. Csak egy egyszerű gesztus, ami része a mindennapi életünknek. Ezek a szavak nem őszinték, mert nincs állandó jelentésük. A búcsú szónak is számos jelentése van. Egyáltalán nem kellemetlen, ha tudjuk, hogy egy ártatlan "viszlát" mögött ott van az, hogy "majd később találkozunk"

Aztán ott van az a búcsúzás, ami valamilyen véglegességet hozz létre az életedben. Az a tudat, a fájdalom a mellkasodban, amikor tudatosítod, hogy innen már nincs visszaút. Soha nem látod újra azt a személyt, legalábbis nem ugyanúgy. Elindulni, és arra kényszeríteni magam, hogy ne forduljak meg és még egyszer utoljára a karjaiba ugorjak, csak hogy érezzem a teste melegét volt a legnehezebb.

Eszembe jutott, ahogy elindultam kifelé a Liam-el közös lakásunkból. A cipőm sarka víszhangzott a padló fa burkolatán, a szemem könnybe lábadt az elfojtott könnyektől. Fáztam, hidegnek éreztem magam. Úgy éreztem, mintha egy szikla tetejére másznék fel minden lépésnél tonnás köveket húzva magam után.
Az esti ég baljós árnyékokat festett a járda szegélyre, melyek félelmetes szörnyekre hasonlítottak, akik csak a fejemben léteztek. Nem volt nálas semmi, csak egy bőrönd néhány ruhámmal és a legszükségesebb dolgokkal. A többi dolgot majd összeszedem ha elég erőm lesz rá.
Fogalmam sem volt róla, hogy hová megyek, a lábaim alig mozogtak. Tudom, hogy Liam megpróbált megállítani, hogy ezt az éjszakát még töltsem a lakásban, és egy hosszú alvás után majd mindent elrendezek. De biztos voltam benne, hogy ma nem fogok tudni elaludni, és ez egyáltalán nem a helytől függött. Semmiképp sem akartam ott maradni.
Nem maradhattam abban a házban, ahol minden kettőnkre emlékeztet. A rengeteg fénykép, apró dolgok elszórva a házban.
Még csak Loki-ra sem tudtam ránézni, aki ott szaladgált a lábunk alatt, boldogan játszadozva, amíg mi megbeszéltünk mindent. Nemrég vettük, a kapcsolatunk utolsó mentőöveként. Kissé el is lett kényeztetve, hiszen mindig vele voltunk, szinte már csak ő volt az egyetlen közös dolog ami összekötött bennünket az utóbbi időben. Rá sem tudtunk igazán vigyázni, akárcsak a kapcsolatunkra.
Azt hiszem, az egyik részem már rég tudta, hogy ez lesz. Nem úgy értem, hogy veszekedtünk volna, vagy bárki is közénk állt volna, egyszerűen csak az idő rádöbbentett bennünket arra, hogy már nem azok vagyunk, akik egykor voltunk. Már nem voltunk azok a bohókás fiatalok, akik azt gondolták, hogy bármire képesek ha együtt vannak.

Felnőttünk. Elfelejtettük azt, akik egykoron voltunk, a hibákat amelyeket az út során elkövettünk, amelyek erősebbé tettek bennünket, hogy tovább lépjünk a mindennapi életbe. Liam megtanulta a hírnév kevésbé fényes oldalát, és megkapta a hiányzó bizalmat.
Nos, én megtanultam azt, hogy milyen a nyílvánosság előtt élni, azt, hogy mindenki elvár tőled valamit, amit te nem biztos, hogy meg tudsz adni. Nem számít, hogy milyen boldognak tűntél, hibába mondták 10-en, hogy milyen szerencsés vagy és gyönyörű, akár egyetlen 1 személy rosz megjegyzése felébresztette bennem a kételyt, hogy vajon érdemes volt-e belekezdeni ebbe az egészbe.
Tudtam, hogy ez a szakítás ezúttal végleges. Leültünk, mint két felnőtt ember és megbeszéltük, hogy mindketten hol is tartunk az életünkben, mit akarunk magunktól és egymástól. Mindketten máshol tartottunk abban a pillanatban, és mindig is máshol fogunk. A kapcsolatunk már nem bírta azt az őrül hajszát, amit még egykoron igen. A kapcsolatunk sem bírta, de mi magunk sem.
Annak ellenére, hogy tisztában volta mindezzel és nem veszekedtünk, akkor sem éreztem jobban magam. Liam régóta az életem része volt, és tudtam, hogy egy részem mindig is szeretni fogja még 20 év múlva is. Akkor, amikor ő már rég elfelejti a középső nevem, lesz két gyereke és egy felesége, akit nem tudok anélkül elképzelni, hogy ne érezném azt a keserű fájdalmat a gyomromban. 

Annyira szerettem, ott voltam és végignéztem, ahogyan valóra vállt az álma. Annyira büszke voltam rá, mindenre amit elért.
A  hírnév ellenére, még mindig ugyanaz kedves, törődő srác volt akit 3 éve megismertem. Egyszerűen csak felnőtt, átesett néhány frizurán, beszerzett néhány tetkót valamint több millió fontot, de akkor is, ugyanaz az ember volt.
Mindig tudta, hogy mivel vidítson fel, akkor is ha mérföldekre voltunk egymástól és csak skypon beszéltünk. Mindig tudta, hogy mit mondjon, amikor úgy érezem, hogy semminek sincs értelme, vagy amikor nem kaptam meg egy táncos munkát. Számomra ő volt a védőbástyám, valaki aki erősen tartott, amikor már nem bírtam tovább.
Szerettem Liam Payne-t. Mindig is szeretni fogom.
De eléggé szerettem ahhoz, hogy elengedjen, és megtartsam a barátságát, mint hogy ragaszkodjak hozzá, és aztán megkockáztassam azt, hogy végleg elveszítsem.
Mindennek megvan az ára, legyen az kisebb vagy nagyobb.
Bármennyire is fájt elsétálnom tőle, mélyen legbelül tudtam, hogy holnap egy újabb nap vár rám.
De azok nem akármilyen napok lesznek. Azok a napok, majd lassan eltüntetik a fájdalmamat. Ujra megtanulok mosolyogni nélküle, végigmenni az utcán nélküle, miközben minden újságosbódéból az ő arca fog rám mosolyogni egy-egy magazin címlapjáról akárcsak korábban. Ujra megtanulok nevetni, élni és erősnek maradni nélküle. Muszáj leszek, nem hagyhatom el magam. Ezzel tartoztam neki mindenért, amit értem tett.

Megtanulok újra élni Liam Payne nélkül. De sosem szűnök meg szeretni őt, egy pillanatra sem. Majd újra látni fogom őt, és az más lesz, nem érhetünk majd egymáshoz úgy mint régen, semmi sem lesz olyan mint régen.
Tudok Liam nélkül élni, tudom, hogy menni fog. Csak egy egyszerű lépés az ismerősből az ismeretlenbe, én pedig készen állok szembenézni az ismeretlennel!